28. Storno
hétfő, augusztus 26, 2013 @ 14:51
| 0 notes
Pár napja megért bennem a gondolat valamiről, amit úgy érzem, jelenleg a legcélszerűbb lenne meglépnem.
A munkámmal kapcsolatos és mivel nehezen osztom meg amiket produkálok, logikusabb lenne, ha nem is tenném meg itt.
Mindehhez megszerveztem, amit kell, és akinek szüksége van rá, tud hellyel-közel minden lépésemről.
Itt továbbra is betöltöm a blogolós szerepkört, aki érdekesnek találja, követhet itt tovább.
Viszont nem leszek itt túl gyakran, ahogy eddig sem.
Tudom sokan nincsenek vele tisztában, hogy jelenleg miről hablatyolok össze, de mindennek megvan a maga oka, és akinek kell, fogja tudni követni, mit csinálok.
Azoktól viszont, akiket érdekelt volna a munkásságom, és nem tudta velem felvenni a kapcsolatot mert nem általam vagy közös ismerős által akadt a blogra, bocsánatot szeretnék kérni.
Remélem azért még találkozunk valahogyan.
Lényegében ennyi lett volna amit le akartam írni, innentől a blog visszaavanzsálódik egy teljesen átlagos bloggá(vagy kinek mi volt eddig, lényegtelen), és nem tudom, hogy a továbbiakban mi lesz vele.
Köszönöm, akik eddig támogatták, és növelték a forgalmat rajta, elnézést kérek mindenkitől.
27. With tools already~
szerda, július 03, 2013 @ 20:43
| 0 notes
Amit már régen szerettem volna elkövetni:
Beindul a blog hasznosabb része, picuri munkanapló előzetes :3
Voltak olyanok, akik tettek fel kérdéseket, az előzmények felvázolása előtt ezekre is választ adok, hogy kielégítsem néhány ember kíváncsiságát.
Amivel aktuálisan foglalkozom, az a portfólióm megalapozása, rendszerezése, kiteljesítése.
Mik a hobbijaid? Úgy látom sok dolgot szeretsz, de miket szeretsz jobban, hogyan osztod be az idődet?
Sok hobbim van, természetesen nehéz választ adni, hogy mivel miképpen foglalkozom. Sokszor kedvfüggő, van, hogy inkább festéshez van kedvem, nem pedig kerámiázáshoz. Komolyabb hobbimnak tekintem a mangázást, festést, és kerámiázást formatervezői/BJD készítési szempontból, kicsit mellékvágányra téve a cosplay és az ének. Ez utóbbival valamennyire leálltam, mert nem igazán volt időm és energiám próbákra járni, vagy képezni a tudásom. Mindegyiket egyformán szeretem, mert élvezem, hogy ezekkel foglalkozhatok, nyilván ezért csinálom, és örömet okoznak. :3 Különösebb időbeosztásom nincsen, annyit foglalkozom az adott dologgal, amennyit csak tudok, vagy egyszerre akár több dologgal is egy nap alatt.
Mióta ismered a BJDket, miért szereted őket?
Még általános hetedik osztály első felében akadtam rá, pár dologgal együtt utána néztem, és nagyon édesnek találtam a piciket *nevet* Különösen miután egy-két mangaka szintén bemutatta a gyűjteményét az olvasóknak, az egyik mangaka fiába nagyon beleszerettem és eldöntöttem, hogy egyszer jobban utána fogok ennek nézni. Mostanában jött el ennek is az ideje, és rájöttem, sokkal jobban érdekel ennek a dolognak a technológiai, tervezői része, minthogy gyűjtsek egyre. Egyszer talán megvalósul ez is, de most teljesen leköt az elkészítése, nagyon különleges dolog lelket adni neki. Egy porcelánbaba-készítő blogjára akadtam, miután nekiláttam Shinkainak. Ő tulajdonképpen leírta, mennyire szereti ezzel tölteni az idejét, és a sok munka után végül elnyeri a jutalmát, mert a végén ott csücsül készen a megálmodott karakterű lányka, és teljesen az övé. Lényegében én is ezt elém át, bár még a végtagok hiányoznak, csupán a kidolgozatlan agyagvázuk van meg, de haladok előre. Ha csinálok valamit, nem azért csinálom, hogy levadásszam az állatot a bőréért vagy kiáshassam magamnak az agyagot :) Csak ennyit akarok átélni... hogy lelke legyen, amit valaki szeretettel ad neki.
A rózsaimádat honnan jött? Kamijotol? XD
Hooogyne xD Még egészen kicsi koromban láttam egy filmet, amiből csak egy részre emlékszem tisztábban... rózsaszirmok szálltak valamilyen különleges kívánságot hordozva magukon, és bár nem emlékszem, mit kívánt az illető mikor varázslattal útjára engedte őket, de teljesült. A képi világ és az egész hangulata megragadott, azóta különleges érzelmi állapotot kapcsolok a rózsához, míg ez a kép megy a fejemben. Más virághoz nem kötődöm ennyire, vannak még kedvenceim, de nem társítok hozzá az esztétikán kívül egyebet. Sokan szeretik, nem is csodálom, gyönyörű még szárított formában is. Kamijo hangjánál pedig jobban szeretem a rózsáit (•ω•)
Miért kedveled Michelangelót?
A személyisége felkeltette a figyelmemet. Hiperérzékeny és különösen zárkózottá vált, könnyű diszharmóniát teremteni a lelkében. Nem szerette megmutatni a munkáit, mielőtt befejezte volna, és megdobálta azokat, akik bementek hozzá *nevet* Biztos akart lenni abban amit tesz, mielőtt a másik szeme elé tárja. Én sem szeretem addig közzétenni, míg nem érzem felvállalhatónak amit csinálok. Addig tényleg csak az a pár ember látja, akiben megbízom, és hasznos kritikát ír a fejlődésem érdekében. Ezen kívül tetszik a téma amiben jártas, ez a férfi test tanulmányozása... Rengeteg munkáján férfiak szerepelnek, tényleg alig látni nőt, kevés van. Viszont azok a férfi testek gyönyörűen kidolgozottak, arányosak, és szobrászként igazán plasztikusak. A kis péniszektől eltekintve *nevet* Érdekel az izomzat, az az erő és az érzések, amiket ezek a részek egy-egy mozdulatnál magukban hordoznak. Talán az emberi test az egyik legtökéletesebb precíziós műszer ezen a világon, és kifejez olyan lelki beállítottságokat is, amik egyébként rejtve maradnának.
Szeretsz egyedül lenni?
Hangulatfüggő. Ha nincs jó kedvem vagy valami bánt, szeretek elgondolkodni rajta és egy idő után kibeszélni magamból, mikor már jobb a kedvem, mert nem akarnám másra átragasztani a negativitást... jól esik, hogy van, akiben megbízhatok és meghallgatja... miután túlélte a pánikrohamomat, miszerint azt gondolom, terhelem és nem akarok gondot okozni xD Ilyenkor nem szeretek egyedül lenni, mert szinte fájnak a saját gondolataim, és ha nem érzem más jelenlétét, nem tudok megnyugodni. Máskor viszont, mikor éppen nincsen annyira egyértelmű okom rá, szeretek elvonulni és egy kicsit gondolkodni, akár egy összejövetel közepén, bárhol. Ha sok jó dolog ér egyszerre, azt fel kell dolgoznom és egy kicsit örömködni magamban, hogy milyen jó, mindezt én kaptam. Bármilyen apróság is, örülök neki, mert nekem szánják.
Vannak emléktárgyaid? Ha vannak, mik ezek? Felsorolnál néhányat?
Igen, vannak :3 Számomra ezek a pici dolgok nagyon féltősek, és egy kijelölt helyen tartom őket, majd szeretnék egy kis ládikát beszerezni nekik. Hát, ez körülbelül olyan, mintha egy bűvészt kérdeznél a trükkjeiről.. ez tényleg nagyon a magánéletem és nagyon fontosak, nem mindenkire tartozik, hogy kitől mit tartok meg és miért ><’’’’’ Akinek kell, az úgyis látja és tudja :3
Megvan még a recept amit küldtem? *0*
Rei xD Meg, az is amit diktáltál, és az is amit scanneltél xd Hasznosítottam és majd tesztelem veled is ;3 Imádom a kérdéseidet, és ezzel le is zárom XD
Köszönöm szépen annak a pár embernek akik felvidítottak ezzel a pár kérdéssel, remélem ezen kívül majd jobban megismerhetjük egymást ヽ(・ω・)ノ
Ha valamelyik facebooklakó ismerősömnek van valami kérdése, bátran tegye fel, és igyekszem hasznos választ adni :3
Ezután a kis kitérő után jöjjön az a munkaterv előzetes~
Sok feladattal láttam el magamat a nyárra, először is olvasnivalók tömkelege várakozik szépen a karfámon, amint megvagyok az adminisztrációval, kézbe is kerülnek ennek helyébe, mint esti elfoglaltság(vagy éjszakai).
A legnagyobb volumenű dolog a BJD, aminek a menete szépen nyomon követhető lesz itt is, rajtra készen áll a kezdeti munkálatokról szóló beszámoló, és mivel mások kérték, leírom, miket használtam fel és mik az előnyei, hátrányai.
Lesz kép Neechan, lesz kép XD
Err... A mangázás... elsősorban fejleszteni akarom a technikáimat és vissza kell szoktatnom magamat a szituációkezelésre a történetben, valamint a stílust is erősen fejleszteni szeretném, mert máris rengeteget változott, még a két hónappal ezelőtti szinthez képest is.
Arról nem is beszélve, milyen sok dologgal bővült a repertoár, özönlenek a szereplők, újabb szituációk, jobbnál jobb alternatívák.
Szeretnék az aktuális választottammal kezdeni valamit, de nagyon durva lenne egy ilyen hosszúba egyből belevágni..
Először egy pilot fejezetet szeretnék belőle és ha ez megvan, a fokozatosság elve szerint visszanyúlnék egy rövidebb történetemhez, amiből maximum három fejezet sülne ki.
Mindemellett folyamatosan dolgoznék a karakterek személyiségén illetve külsejük finomításán, a forgatókönyvön, fejezetvázlatokon, párbeszédeken, szituációleírásokon stb.
Emellett ott van még a felkészülés a sulira, már befogtam pár embert modellkedésre, mert portrémintázás lesz, kicsit ráerősíthetek a karakterérzékemre~
Munka, munka és még több munka, emellett a családomat és a barátaimat sem akarom elhanyagolni.
Köszönöm az eddigi támogatást mindenkinek, nagyon hálás vagyok érte ( ´ ▽ ` )ﾉ
Köszönöm, hogy ennyien követitek a blogomat(statisztika szerint), páran írták is, hogy várják a továbbiakat és biztatónak találják a facebookon látott vagy levélben kapott képeket.
Igyekszem minél jobban haladni és segíteni annak akinek szintén BJD-készítő ambíciói vannak, bátran kérdezzetek továbbra is ˛(´ω`)˛
Címkék: BJD, feladatok
26. Eszmélet.
vasárnap, június 16, 2013 @ 16:39
| 0 notes
Csak egy rövid eszmefuttatás tételezés közben...
Madách drámáját nézem éppen, Az ember tragédiáját.
A kérdés ami feltehető vele kapcsolatban: Dialektika vagy metafizika?
A dialektika szerint a világban mindennek két oldala van, melyek ellentétben állnak egymással, ez tartja mozgásban.
A metafizika elve szerint viszont minden egyoldalú, nem lényeges a változás, sem a mozgás.
Lucifer szerint a világ dialektikára épül, Isten szerint viszont a metafizika van érvényben.
Eszembe jutott, hogy nem eleve bukta a történet?
Ha a dialektika elemeit vetítjük ki a kettőjük "civakodására", kapásból lehet látni az ellentétet két gondolkodásmód között, ezalatt különböző dolgok történnek, tehát mozgást észlelünk.
Lucifer, már a kezdetek kezdetén nyertél.
"Dacolhatok még, Isten, véled is.
Bár százszor mondja a sors: eddig élj,
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek."
Címkék: Agyvíz
25. Clinical death vs brain death.
kedd, június 11, 2013 @ 19:12
| 0 notes
Írni kéne, de mit...
Jesszus, úgy érzem, nagyon alakulóban van az életem, most minden téren, inkább nem részletezem.
Annyi elég, hogy szerencsére jó irányba.
Hosszú ideje már, hogy elengedtem az élet anyagi vonzatát.
Vannak alkalmak mikor arra gondolok, hogy hmm, jó lenne ezt is meg azt is megvenni, de utána beleunok.
Valamiért nincsen kedvem pénzt költeni, még ha jelenleg lenne is miből... Jó az ott, ahol van.
Igazából most nincsenek különösebb vágyaim ilyen téren, ott a cosplay ami költséges, de... Leginkább saját magamnak akarom kiügyeskedni, amihez tudást fogok szerezni.
Tököm tele van már a kétszínű divatlázas emberekkel, akik minimum napi 14 órát azzal foglalkoznak, hogy jaj, milyen ruhát vegyek meg hogy ne legyek hétköznapi.
Külsőre ennyi igény van, oké, ez rendben.
Nem is lenne problémám vele, ha közben nem látnám azt ezeken az embereken, hogy az érzelmi világuk és az intelligenciahányadosuk mennyire silány.
Tisztelet a kivételnek.
Legtöbbjük gondolkodásmódjából viszont tényleg nem tud mit visszatükrözni a külső, ez elkeserítő.
Annak sír a legtöbbet a szája pénzhiányra, aki egyébként simán félretesz két BJD babára is, más meg sokkal több ideig vágyakozik.
Ez legyen a legnagyobb gond az életében, hogy mikor érkezik meg és hasonlók.
Nem irigylem senkitől a kiváltságait, nincs szükségem ehhez hasonlókra.
De mi a ffff...rancért kell az egész közösségi portálnak attól zengenie, hogy ő most szakított valakivel és hú de kurva kemény élete van, vagy hogy milyen csomag érkezik a postán vagy éppen milyen balhéja van már megint valaki mással. Pont leszarom. Én sem írom ki, sőt, semmit sem írok ki oda. Minden itt van ezen a foson, és ide tényleg az jár fel, aki akar. Nyazs.
A legtöbb stílussal az a gond, hogy mivel megvan a saját márkájuk, drágák.
Állati, hogy nagyon minőségi anyagból készül, így meg úgy meg amúgy, de őszintén szólva nem basznám el a pénzemet egy ilyenre sem.
A lolita cuccok is szépek, hetedikes korom óta lenyűgöznek... De már maga a közösség is elvette a kedvem egy-két dologtól.
Ráadásul hihetetlenül válogatós lettem... és be kell valljam, irtó kevés dolog tetszik belőle komolyan.
Habár máson nagyon is jól néz ki.
Kicsit így vagyok a Visual Kei kinézetekkel is.
Undorom van azoktól az emberektől, akik rámennek a kinézet lemajmolására, próbálják felvenni az életstílust ami valljuk be rohadtul nem a menő hajjal bulizásról és peace jelet mutogató kacsintós cigisekről szól.
Őszintén megnézném, hogy egyébként mennyit baszik a zenéhez vagy inkább mennyire van ráfanulva valamelyik finom kis bandatagra.
Leda is kibaszott cuki. Ja. De hogy gitározik öcsém, arról mondjál már valamit! Kapásbál azt, hogy leszakadna az ujjam, ha úgy próbálnék gitárhoz érni, mert olyan gyors.
Lehet, hogy a zenészek is pózolnak és pózerkednek a kinézetükre... de tudnak valami hangszeren játszani ember! --> Van mire menőzni.
Legalábbis nem úgy csinálnak, mint pár hazai csillogási-fétissel megáldott társaság, hogy megvan a banda, megvannak a nevek, dalcímek még official(!) weblap is fészbukkon és fotók a necckesztyűs szakított gatyás kinézetről, egyébként meg egy hangszerhez sem tud még hozzányúlni. És filth in the sky 5× --> megvan a dalszöveg.
Törne le a nyelvem, ha Visual Keiesnek nevezném magam, marhára nem vagyok az.
Na jó, még rendes leszerződtetett bandák között is vannak igazán hasznavehetetlen fanservice-bábok, de legalább csinálnak valamit, pár fanjuk van, mert van aki szereti a tucat dolgokat is. Egészségére.
(Ezt tényleg zárójelesen, még a mai legjobbak sem hasonlíthatóak a régi úttörő bandák stílusához, de ez más tészta.)
Ha hobbiszinten űzöm a zenével kapcsolatos hajlamaimat, az még nem elhivatottság.
Ezt nem fogják fel sokan, csak húú legyen olyan hajam mint Reitanak, netán még be is kötöm az orromat és menő vagyok.
De tényleg nem neveznem magam semminek. Nincs is értelme.
A vágyaim külsőségek és belsőségek iránt összetettebbek, mintsem hogy beskatulyázzam őket valahová.
Egyébként a csináld magad híve vagyok.
Számomra mindennek sokkal több értéke van, ha magamnak csinálom.
Bírok néhány megjegyzést, miszerint az illető azt állítja, hogy "művészlélek vagyok!" aha.
Művészien használja a galaxy print által nyújtott lehetőségeket keverve a csontvázas harisnyával és ilyenek. (Megint tisztelet a kivetélnek, mert van, aki legalább nincs elszállva magától, csak mert felvesz pár ilyet)
Nekem is van galaxy leggingsem jó ideje, de.. megbántam... nem nagyon merem felvenni, mert mire ideért külföldről, addigra már sikerült lejáratni és tucatholmit csinálni belőle.
Sajna ez előbb utóbb mindennel így lesz, ez ellen nincs mit tenni.
Khm visszatérve... ez művészi? Egy művész többségében mióta vesz meg készen ilyen-olyan dolgokat?
Oké, kell érzék ahhoz, hogy jól és ízlésesen kombinálja az ember a dolgokat de ez nem művészet, ez jó esztétikai érzék, ami igaz, sok esetben szükségeltetik a művészethez, de nem teszi ki teljesen.
Hülyét kapnék, ha annak idején da Vinci is ebayen vette volna meg a Mona Lisat. Betette a mikroba és kész. Instant Lizy.
Számomra a művészek olyanok, mint például Minori... biztosan sokan ismerik a Tokyo Fashion által.
Az alap a shironuri vonulat, de a ruháit kézzel csinálja, és a parókákat sem hagyja frissen szerzett állapotában. A sminkjéről nem is kell semmit sem mondanom.
Egyszerűen létrehozott egy saját álomvilágot, amiben szabadon alkot, és a saját teste az, ami teljes egészében megéli azt az agyából kipattanó érzékiséget. Aztán a mi szemünk hehe..
Megdolgozik érte, átgondolja, saját magát képes inspirálni.
Nemrégiben találkoztam egy kedves ismerősömmel egy üzlet kapcsán.
Cat igazán különleges szemelyiség, akire szinten azt mondhatom, hogy igazi művész, akárcsak Minori.
Mégis, teljesen különbözik a két stílus.
Mindketten felkavaróak és mégis nagyon nyugodtak, olyanok, akik magukban képesek létrehozni azt a bizonyos belső szikrát, nem más emberektől függenek.
Kiadják magukból a saját művészetüket, úgy ahogyan nekik tetszik.
Cat tökéletesen leírta azt, amit már én is hosszú ideje igyekszem magamban létrehozni.
Miszerint legyek független, mindenkinél másabb, és ne hátráltasson az, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Hogy képes legyek teljes erőmből kiadni azt, ami én vagyok, a saját belső világomat, egy olyan arc mögött, amit nem szégyellek, csak mert az enyém.
Bizonyos alkalmakkor elkerülhetetlen, hogy nézeteltéréseink támadjanak másokkal.
Ilyenkor mindig ott marad az a keserű szájíz, amit nem szeretünk érezni.
Megesik, hogy akarva-akaratlanul is csalódunk a másikban, ki nagyon, ki kevésbé.
Ezután előfordul, hogy teljesen másképp látjuk, az addigiakhoz képest.
Hozzáállás kérdése. Ki reálisan kezd el látni, ki kritikusabban.
Akárhányszor is szállt el a szemem elől a rózsaszín felleg, mindig kegyetlenül baszott fejbe az események realitása.
Ezek után is mindig megpróbáltam reálisan látni.
Főleg miután én is lazítottam a hozzáállásomon, elvégre ha a másik fél nem hajlandó szép emlékek fényében megerőltetni magát, akkor nekem sem kell a múlt szépségeire gondolnom.
Bár lehet csak engem hat meg, ha visszagondolok valami jóra, és engedem, hogy az idő megszépítse az emlékeket, még ha az akkoriban nagyot is csapott.
Nem tudom, milyennek látnak azután az emberek... fellengzősnek? Egósnak, butának, logikátlannak, hipermimózának, depresszívnek, szánalmasnak, sznobnak? Netán valakinek, aki csak a másiknak is rosszat akar és tönkretesz mindent?
Túl gyakran zörgetett az aggodalom az ajtómon ahhoz, hogy rosszat akarjak másoknak, bármennyire is megérdemelné, hogy kibasszak vele.
Úgy hiszem azt nem sikerült még sokaknak kiismernie bennem, hogy rengetegszer fejben döntöm el a dolgokat, alaposan átgondolom, utána lenyugszom, ha van értelme.
Nem beszélek vagy cselekszem, ha nem érzek lehetőséget az érzelmeim kinyilvánítására.
Ebből kifolyólag a legtöbben talán nem is tudhatják meg, hogy mennyire képes vagyok másokhoz kötődni, még a leghülyébb tulajdonságaik ellenére is.
Neveztek már hülyének azért, hogy képes vagyok szeretni valakiben az önző vagy bunkó énjét.
Lehet nem esik jól, de akkor is ahhoz az emberhez tartozik, akit szeretek és közel engedtem magamhoz.
Még most is elgondolkodom néhány elmúlóbán lévő (nehéz befejezettnek nevezni) kapcsolaton, hogy mit tegyek azért, hogy ne értsenek félre?
Még akkor is, ha utál, és nem érzi annak szükségességet, hogy foglalkozzon velem.
"Minden véget ér egyszer" ezt csak annak könnyű felfogni, aki már régen nem érez semmit a másik iránt.
De mi van azzal, aki még mindig érez?
Nehéz egy olyan érzelmet kitörölnie magából, amiért bármikor kész lenne meghalni.
"Azért mosolyog, mert nem élte át." Ezt mondtam nemrég valakinek.
Minek szeretni anélkül, hogy megbecsülnénk? Az a "szeretet" múlandó lesz, ha nem érezzük a súlyát.
Van, akinek egy idő után nem elég.. A megszokottság nem elég.
Viszont... másnak még az is csodálatos állapotnak bizonyul, mert az ürességhez hozzászokni hatalmas veszteség.
Talán örökké csak veszteségeim lesznek... de amíg arra gondolok, hogy mennyire szerettem azokat az embereket, az bizonyítja, hogy még képes vagyok érezni... mert ilyen hosszú idő után is bennem él a fájdalom.
Mégis szeretem ezt a fájdalmat... ez az egyetlen dolog sok mindent meghatároz.
Mert amíg ez bennem van, emlékeztet arra, hogy képes voltam és vagyok érző lényként gondolni ezekre az emberekre.
Ha lehetőségem lenne, képes lennék még ugyanúgy érezni... valami nyilván változna, hiszen néhány esetben az én szemem is felnyílt.
De a fájdalom egy dolgot nem képes visszahozni: a haragot.
Címkék: elmélet, random
24. Adjál címet te.
péntek, április 12, 2013 @ 15:42
| 0 notesesszusom, mit írjak.
Túl sok téma lenne, lehet kettőbe fogom szedni.
Ez van, mikor az ember lánya hosszú ideig lusta arra, hogy leírjon bizonyos dolgokat xD
Bár a sok esemény között most nagyon is ez volt az utolsó, amit csinálni akartam.
Voltam MondoConon, szerintem ez fog a következő bejegyzésbe kerülni.
Nagyon jól éreztem magam, egyetlen dologtól eltekintve, de próbálok nem gondolni rá xd
A suliban nagyjából minden oké, matekból vagyok berezelve.
A többivel meg elboldogulok szerintem.
A művtöri érettségi időpontja viszont kicsúszott, körülbelül 2 hétre rá a többi vizsgához képest.... igazából nagyon örülök neki, arra lesz idő tanulni legalább.
Nagyon elegem van már belőle, hogy ennyit kell foglalkozni olyan dolgokkal, amik feleslegesek.
Tudom, így érez mindenki, de teszek rá, azt hiszem nem vagyok az a nyavalygós típus egyébként sem.
*Visszaolvassa* Wow, süt az irományomból a jókedv.
Mostanában elgondolkodtam, hogy mások számára mennyire tűnhetek hisztisnek.
Köhhköhh... ezen gondolkodnom se kellene!
Te jó ég, ha én beszélnék vissza egy barátomnak foghegyről, még én lennék a segg.
Már kevésbé tudok olvasni az emberek fejében, ez gáz... viszont ez együtt járhat azzal, hogy vastagon leszarom mások véleményét.
Csináljon amit akar, csak engem hagyjon ki belőle, ha nem hajlandó megérteni, hogy valamit NEM akarok.
Többet nem fogok könyörögni semmiért, egyszer minden kapcsolatban eljön egy olyan határ, amikor már nem érdekel teljes mértékben, mi lesz az adott emberrel.
Ő választotta magának a sorsát, ettől függetlenül azért aggódom és odafigyelek.
De nem foglalkozom vele olyan szinten, hogy akár magamtól megnyikkanjak az aggályaimat illetően.
A legtaplóbb és legsablonosabb kifejezés megint csak az a bizonyos 'leszarom'.
Komolyan, hisztire nem vagyok vevő... és már kezdem megérteni, hogy miért lógok legtöbbször fiúkkal.
Ott nincsen hisztéria, vagy bárminemű fennakadás, mert tényleg nem bonyolítanak túl semmit. (Na jó, egy kivétel most is van)
Nem lételemem konfliktust csinálni, egy emberrel én végleg lezártam a múltamat, és ez jobb is, ha így marad.
Sajnálom, hogy nem volt kedvem egy kocsiba ülni vele azon a napon.
Ráadásul megint ugyanaz a dolog jön szembe, mint anno... hogy én menjek még akkor is, ha nem akarok.
Beszélhettem volna én is foghegyről a telefonban, elmondhattam volna bunkóbban is, hogy házim van, ráadásul érzem, hogy beteg leszek, így ebből kifolyólag nem akarok semerre se menni vasárnap délután.
Az meg már mellékes, hogy kivel együtt... nekem ne tegyen szívességet sehogy sem, nincs rá szükségem.
A másik pedig az, hogy nem hiányzik megint az agymosás.
Tökéletes taktika az a másik részéről, hogy ne beszéljünk meg semmi konfliktust(akárhány embert is érint), várjunk pár napot és úgyis elül a haragja, majd elfelejti és békülni akar.
A f*szt. Elégszer megcsináltam már, részemről ennyi volt.
Ez így mindenkinek jobb, nekem is.
Csak egy dolgot sajnálok, hogy egy számomra normálisnak hitt emberre milyen hatással van ez az egész.
Nem kell nekem hinni, ha így jó, akkor oké.
De annyit még legalább eltűrnék, hogy a pofámba mondják, ha probléma van vagy valamit nem csinálok elég jól, és ne tűnjön úgy, hogy az adott ember szégyelli a másik előtt, ha beszélünk.
Nekem is könnyű beleszarni dolgokba, akkor játsszunk így.
Egyébként jól vagyok... mostanában egész sok dolgot csináltam.
Volt valami, ami miatt úgy éreztem, hogy túlságosan is lekötnek a gátlásaim, és valami miatt nem csinálhatom azt, amit akarok.
Ma beszélgettem egy lánnyal, azt hiszem a barátomnak mondhatom... valamennyire.. említette, hogy egy srác számmisztikával elmondta neki, hogy ebben az évben volt rajta egy "zár" vagy hogy is mondjam... ami miatt nem tud semmi értelmes dologba belefogni és nem érezheti magát a toppon.
Na, most én is így vagyok ezzel... Nála már jelentkezett a változás, annyira nem hiszek ezekben, de ez kicsit betalált.
Ki tudja, még nekem is eshet le valami... jó lenne, ha jövőre szerencsésebb lennék.
Más helyre akarok menni, távol mindentől ami idekötött... kivéve Ruki, Őt tényleg viszem magammal!
Elég távoli Sopron, nem? A "hűség városa" jó is lehet.
Van valami, aminek most nagyon örülök...
Egy nagyon fontos kapcsolatomat sikerült megerősíteni, és tisztázni a dolgokat.
Bár még mindig nem az igazi, de... én nagyon igyekszem, ezek után már főleg nem akarom elrontani.
Idegesít, hogy kevesebb időm jut beszélgetésre és eléggé szétszórt vagyok, de ez az érettségi végetérésével meg fog szűnni.
Rájöttem, hogy ha ez nem oldódott volna meg soha, akkor talán örökké tüskeként szúrt volna.
Végig nem akartam elhinni, hogy ez a kapcsolat így kell végetérjen, és sosem fogom tudni a tudtára adni, hogy mennyire szeretem, és hogy mennyire hiányzik, hogy legalább egy kicsit jobban tiszteljen...
Szeretnék olyan közvetlen lenni, mert az a szeretetem ugyanúgy megvan, csak más formában.
Jó, nyilván nem teszem meg azokat a dolgokat vagy nem mondok olyanokat, amiket egy párkapcsolatban szokás, de a becézések és ehhez hasonlók még mindig nagyon jól esnek.
Megnyugodtam, és most sokkal könnyebb... köszönöm Neked.
Hmm túl sok dolog nem jut most eszembe, az ömlengős része talán ennyi lenne...
Hogy legyen még egy pozitív dolog, megemlíteném, hogy már egy ideje megtaláltam a DELUHI tagjait.
Disbandingeltek, és ez elég rosszul esett, mert ők tényleg egy olyan bandát alkottak, amire teljes mértékben fel tudtam nézni.
Sok bandát szeretek, de velük szemben kialakult egyfajta tisztelet.
Nincs fontosabb szempont számomra annál, hogy valaki azért zenéljen, hogy a skilljeit a legdurvább szintre fejleszthesse, ezzel a lehető legtöbbet adja a rajongóinak.
A hangszerelésük is elképesztő, valamint az összetartásuk.
Viszont egy ponton megbomlott ez az összetartás, mikor Aggy bejelentette, hogy kilép a bandából.
Azóta volt egy próbálkozása egy másik feloszlott banda tagjaival, Garson néven.
Nem igazán egyeztek a nézeteik, ezért disbandingeltek.
Ami meglepett, az az, hogy énekesként szeretett volna visszatérni. Hát hú... nagyon kíváncsi lennék a hangjára!
Aggy mindig aranyos személyiségnek tűnt és van stílusa... most mivel éneklésre adta a fejét, most közelebb érzem magamhoz.
Azt viszont sajnálom, hogy Ledaéktól különvált, az okát pedig nem ismerem.
El tudom képzelni, hogy mennyien támadhatják.. a múltkor kiírt a twitterjére egy olyat, hogy legyünk türelemmel, mert nem minden megy olyan gyorsan és egyszerűen, mint ahogy azt szeretné.
Biztos rossz lehet, jó lenne a fejébe látni és segíteni.
De ez persze lehetetlen.
Másfelől, Leda(gitár) és Sujk(dob) új bandát alapított, még egy énekessel, Kihiroval.
Odavág a hangja a srácnak és a számok természetesen hozzák az elvárt szintet, teljesen ki vagyok elégítve.
Főleg úgy, hogy Juri(ex vokál) is részt vesz a dalszövegek megírásában, sőt, néha besegít a hangjával.
Sokszor egybefolyik az új énekes hangjával, de nagyon könnyen kitűnik a maga különlegességével.
Kihiro nagyon tehetséges, és eléggé újszerű az eddigi arculathoz képest... viszont szívesen hallanék olyan számokat is a közeljövőben, ahol kevesebbet screamel.
Ami még nagyon hiányzik, az a vibrato {neeem vibrátor}, Juri előszeretettel alkalmazta ;w;
Leda pedig csavarja a húrost mint a huzat, szokás szerint.
Sujk meg... még mindig tudja, mit hogy kell ütni xD nem is akárhogy.
A kiadott Arkhelism albuma után már nagyon vártam vissza, egyikőjükben sem csalódtam, ahogy benne sem.
Írtam már róla és szinte teljes mértékben elbasztam a leírást, mert én is a leghelytelenebb infót tudtam elolvasni.
Egy idő után kezdett gyanússá válni, hogy a számok többségében Leda és Juri stílusa sem azonosul, csupán párban ismertem fel, hogy na, ebbe tuti Ők adtak bele valamit, de ettől függetlenül az egész nem stimmel.
Találtam egy normális de megint szórványos infót, hogy kik is a tényleges zenészek, és elég sok embert hívott segítségül Sujk.
Ennyinek örülök, hogy fel tudtam ismerni.
Aggy, Te pedig térj észhez és menj vissza basszgitározni Ledáékhoz!
Csak úgy mellékesen, csupán kísérő basszgitárosuk van.
Remélem ez nem véletlen, de nem reménykedem semmiben.
Meghallgatásra ajánlom az UNDIVIDE 'Materials Left Aside' albumának számait, aki szereti a pörgést és vadulást, sőt még értékeli is a zenészek gyorsaságát és profizmusát, akkor mindenképp hallgasson bele.
Elég sokan képtelenek lennének arra, hogy megpróbáljanak lemásolni akár egyetlen részt is például Leda játékából, ha gitároznék, én személy szerint kiábrándulnék magamból, mert sosem lehetnék olyan gyors.
Először hallgassátok meg, utána jöhet a fikázás, de szerintem minden zenészt meg tudnak győzni.
Aki pedig megteheti, vegye meg a lemezt, ezzel támogatva Őket. Nekem már tervben van.
Csak linkelni tudok, nem tudja betenni a videót, mert nem találja >>
UNDIVIDE ~ Minds Up
23. Kilátások.
vasárnap, január 20, 2013 @ 20:51
| 0 notes
Mostanában nekikezdtem jobban animézni, mindent igyekszem megnézni, ami felkelti az érdeklődésemet.
Lehet gyerekes, de legyen is az.
Mára már úgy érzem, hogy túl sokáig voltam komoly, és sok volt rajtam a felelősség. {nem mintha problémám lett volna vele}
Szinte minden egyes nap azon gondolkodtam, hogy hogyan szervezzem meg az életemet, mit hogyan csináljak, hogy teremtsek egy biztos hátteret a páromnak, anyagi és családi gondok nélkül.
Mit hogyan csináljak, hogy ne okozzak bánatot, semmit se kelljen nélkülözni.
Hogy ne bántsam meg a barátaimat vagy a családomat...
Most teljesen egyszerű dolgokra vágyom, többet lenni másokkal és játszani valami agyromboló hülye játékkal, hógolyózni vagy a hóban játszani a többiekkel, olvasni, animéket nézni és tervezgetni, hogyan csináljak meg egy cosplayt stb...
Gyerek akarok lenni és semmire sem gondolni... elegem van már, hogy mindig a következő lépésen gondolkodjam, és odafigyeljek.
Látom a lehetőségeimet, és hogy nincs értelme semmit se halogatni.
Nekikezdtem rajzolni, és formába önteni a karaktereimet...
Hát, elég sok gondom van még vele, szeretném a személyiségüket és a külsejüket még jobban kiélezni, sokkal egyedibbé tenni őket.
Koncentrálnom kell, hogy jobb legyek... kicsit jobban oda kell figyelnem a szimmetriára is.
A történet előrehaladtával már könnyebb dolgom lesz, változnak az elképzeléseim, és az elsőre elképzelt adottságok.
Már egy haj vagy egy arcél képes teljesen megváltoztatni a képet.
Megtaláltam egy régebbi rajzomat, és baromira megtetszett... azonnal az egyik karakterem jutott eszembe róla, és úgy döntöttem, beáldozom rá azt a vázlatot~
Valami kellően menő nevet kell még kitalálnom neki, mert hiába szerepel most a történetemben, egy hülye gúnynevet írok be rendes név helyett, amit mihamarabb ki akarok cserélni, mert vicces úgy visszaolvasni és még engem is lefáraszt xd
Két karakteremnek viszont jelentős előrehaladást produkált, pár oldalt írtam csak hozzájuk, ami egyben a belépésüket szolgálja a történetbe, de ezt a részt érzem eddig a legerősebbnek leírás tekintetében.
A többi is elég jó lenne, ha végre megrajzolhatnám, úgy ütős igazán.
Igirisu-sannak lett egy kedvence, ebből a párosból muhaha! Egy igazi kis ördögfajzat, akarom mondani incubus-fajzat XD
Majd szeretnék értelmes rajzokkal jelentkezni, a post végére is szúrok be párat...
A történet és a szereplői segítik elfeledtetni a gondjaimat.
Bizonyos mértékben elzárnak, nem véletlenül rajzolok ott, ahol.
Másfelé szeretnék nyitni, habár nem teljesen érzem még a magaménak azt a létformát.
Majd lesz valami, nem idegel különösebben.
Elgondolkodtam azon, hogy milyen karaktereket kedvelek meg, hellyel közel mindegyik magának való és nem érdekli a többiek véleménye, azért elvan.
Ez a közös mindannyiójukban... és van még valami: szeretnének erősek lenni, hogy megvédjenek másokat, megmutassák, hogy képesek rá.
Kicsit gyanús kezd lenni xD
Legutóbb nagyon pozitív élményekben részesültem az Ao no Exorcist-nak köszönhetően, szóval most azon fogok pörögni egy ideig, és most telenyomom a postot Rinnel, mert csak xd
Ja és nem lett elbaszva az anime vége!!! Nem is értem~
Megkedveltem még egy karaktert, és naaaagyon meglepő, hogy miféle személyiséggel bír... amit fentebb leírtam...
Ki más lenne ilyen az animében, mint Okumura Rin, a Sátán fia?
Szerintem nagyon jó személyiséggel felépített karakter, minden ízében imádom a srácot ♥
Egyből bekerült a cosplaylistába, úgyhogy hamarosan nekiállok összevadászni hozzá pár cuccot.
Ha már megemlítettem az eleje táján, rakok be pár rajzocskát az utóbbi termésből és írok is valamit róluk.
Ezek az úgymond "letisztázott skiccek", amik hellyel-közel valós képet mutatnak az elképzelt karakterekről.
A hátuljára írtam is személyiségi jegyeket és státuszokat, de a rajz a lényeg xD
Valahogy nem szeretem, ha a vázlataimba beleolvasnak.
Nyers és olyan... nem tudom, zavarba hoz, mert elég érdekes szavakat használok.
Végül is még ezek a letisztázott vázlatok is firkaszintűek, nagyjából megvan, le van radírozva a sok vonal, de nem igazán van kidolgozva.
A hajak árnyalata sem azt adja vissza, amire gondoltam... leginkább a fazonja a lényeg, hogy lássam, minek merre kellene állnia.
A kidolgozott profilképeket már festeni akarom, jelenleg gyűjtök a vízfestékre.
Sokba egyszerűen muszáj volt belekezdenem, mert nem akartam elfelejteni.
Így van, akiről még firkák sincsenek, csak a tisztázat... abból is csak egy esetleg két nézet.
Munebarashi végleges körvonala például álmomban rajzolódott ki, színekkel, mindennel együtt.
Még a személyisége is álmomban körvonalazódott ki.
Az ő felvázolását nem siettem el, de hála a jó égnek emlékeztem rá, milyen is volt álmomban, általában semmire sem tudok visszaemlékezni.
Mondjuk még szemüveget nem mertem neki rajzolni, de gondolkodom rajta, hogy egyáltalán istenségnek kell-e.
Miért ne? Úgyis az emberek közé száll a drágám >:3 {legfeljebb romlik a látása}
Inkább nem írom le megint, milyen színű a haja... ha nem lenne meg a fejemben teljes valójában, még nekem is buzisan festene. {NEM rózsaszín!!}
Ő az egyik kedvencem, problémás személyiség.
És igen, szeretem a karaktereim testalkatát is lerajzolni :''D
Kra az egyik főszereplő.
Jó, nekem valahogy fontos Munebarashi, Okashira, Grakara, Succ, meg a Tüzesmaca{ez a gúnyneve az elején megemlített karakternek, akinek még nincs neve}, velük is elég sokat foglalkozom és szerepelnek is rendesen...
Szóval főszereplő szinten foglalkozom a múltjukkal és ami a legfontosabb, az az érzet, miszerint nem igazán különböztetem meg a két teljes értékűnek mondható főszereplőtől, Kra-tól és Reira-tól.
{Zárójelesen megjegyezném, hogy Reira külsejére mondhatni semmi épkézláb elképzelésem nincs, de még a személyisége sem egyértelmű! QwQ}
Kra volt a legelső, akit a történetemhez kitaláltam... Sőt, csak önmagában volt egy adott karakter istenségként, mellette egy tök ártatlannak tűnő lány.
Megvan az alap kinézete, ruházata, képességei még a szituáció is, mikor belép a hősnő életébe.
Onnantól napfelkelte szerű kép villant be, és mint aki megvilágosodott, már rukkoltam is elő a teljes sztorival.
Kra tipikusan az a szereplő, akit rossznak hisznek az emberek, de közben semmi köze a gonoszsághoz, csak a romláshoz és halálhoz... ez azért merőben más.
Bent rajzolok a suliban: szünetekben, órán, amikor csak az időm és környezetem engedi.
Persze a többiek, akikkel lógni szoktam látják, és sokszor érdeklődnek, hogy ez meg ez miféle karakter lehet.
Leginkább hallgatok, és várok az első benyomásokra, esetleg rákérdezek, hogy milyen személyiséget képzelnek el a rajzaim alapján.
Meg kell mondjam, nagyon pozitív válaszok értek... mert amiket láttak eddig, mindre rávágták azokat a jelzőket, amiket sugallni akartam.
Kra-ra az egyik benyomás az volt, hogy gonosz karakternek látszik...
Éppen ezt akartam, hogy legyen egy ilyen beütése, hogy az emberek félreismerjék őt.
A tekintete és a komorsága alapján mondhatjuk, hogy rosszat akar másoknak.
De ha jobban megnézzük, valójában szelíd, csendes, magába forduló személyiség, aki sosem mosolyog vagy nyílik meg olyanok előtt, akiket kevésbé ismer.
Ő vigyáz a holtak lelkére, eljön a haldoklókért, a nyomában jár azoknak, akiknek lejárt az idejük vagy megérdemlik a halált.
A haláltól mindenki fél, mert ismeretlen állapot... sokan a végzetet látják benne, ahonnan nincs visszaút ugyan, de nincs utána más sem, csak a megsemmisülés.
Ezért másképp tekintenek rá, mint az életre, csúfnak és borzasztónak találják.
Pont egy közösségi oldalon, egy kis postban olvastam azt, hogy miért szeretik az életet, a halált viszont nem:
"Azért, mert te egy gyönyörű hazugság vagy. Én pedig a szörnyű igazság."
Lényegében ezzel mindent elmondtam~
Kra nélkül nem létezne a körforgás, ami a történetemben is fontos dolog.
A szemei is különlegesek, már csak a színük miatt is, valamint a bal szemének alsó szemhéján van egy kis bevágás.
Ez nem sérülés vagy ilyesmi, neki csupán ilyen a szemhéja formája...
Ami a durva ebben az az, hogy osztálytársak közül eddig senki sem akadt ki tőle, sőt... azt mondták, hogy baromi jó.
Mindegyik istenségnek lesz valami furcsasága, ami megkülönbözteti őket az emberektől.
Na itt van pár elnagyjázott rajz összevágva :3
Azt hiszem a következő kettőt együtt említem meg, egy azért, mert ők társak, bár lényegében utálják egymást.
Mindkettőjüknek szarva van, ami jelképezi a hovatartozásukat... Patájuk azért nincsen!
Egyikőjük egy incubus, ez felvilágosítást ad:
"Az incubu/succubus fogalma ugyanis azt a férfi/női démont jelöli, aki éjjelente szexuálisan közelít mit sem sejtő áldozatához." Annyi plusz infóval még, hogy ezért cserébe elszívja minden életerejét, tehát megöli.
Ennek a karakternek a neve is beszélő, ha valaki gondolja, ejtse ki angolosan, és meglátja, mi sül ki belőle >:3
Egyébként Succ-nak neveztem el.
Társa és egyben riválisa Grakara, egy áruló démon a Véglények sorából, aki azokhoz állt át, akiktől meg kellene védenie az embereket.
Van egy kedvenc cigarettája, már ki is találtam neki egy márkanevet.
Succ nem bírja elviselni ezt a cigit, mert kesernyés szaga van... még egy ok, hogy utálják egymást xd
Furcsa módon mégis jól megvannak egymás mellett, és bár utálják beismerni: jól dolgoznak együtt.
Szerintem most ennyi karakter elég is lesz, majd jelentkezek még egy másik postban a többivel :3
Elég sok szereplő sorakozott fel máris, nem győzöm őket megrajzolni.
A bemutatottaknak úgy érzem már végleges a kinézetük, de még Munebarashira akarom felvarázsolni azt szemüveget :D
A többiek arcára és hajzatára még ráférne egy kis alakítás.
A rajzaimról meg annyi véleményem van, hogy tele vannak hibával, még mindig.
Kellene végre egy kis idő, hogy sort kerítsek az átjavításukra, mert böki a szememet a pontatlanság.
Nagyrészük elég régi, még én is azt mondom, hogy 2 hét alatt elég sokat tudok fejlődni, ha odafigyelek.
Már tervezem a fegyvereket, ruhákat, épületeket, belső tereket, valamint a tetoválásokat.
Vagyis inkább pecséteknek nevezném, amik a testre kerülnek, ezeket nem igazán rávarrják xd
Elkezdtem firkálgatni ezeket a pecséteket, a terveim szerint Kra-nak lesz egy szép nagy a hátán, majd a történetből kiderül, hogy mi a rendeltetése.
Felvázoltam pár tervet, de nem az igazi.
Nincs elég tapasztalatom ilyenekben, tehát nem nagyon tudom azt a hatást elérni, amit szeretnék.
Viszont találtam egy programot, amivel nagyon ötletes fényjátékokat lehet készíteni.
Egyszerűen tökéletes, már ruhákhoz és egyéb ilyen kiegészítőkhöz, még épületekhez is ihletet adott.
Teljesen megvalósítja az elképzeléseimet, könnyebben kihozhatom belőle azt, amit akarok :3
Egyszerűen imádom, időtöltésnek is jó.
Itt van pár próbálgatás, még sokat fogok csinálni, és elnézést, hogy így raktam be, de egyszerűen úgy szar az elhelyezés bloggren, ahogy van -.-
Címkék: Ao no Exorcist, cosplay, firka, karakter tervek, novel
22.
szombat, január 19, 2013 @ 14:32
| 2 notesezdeném egy kis összegzéssel, úgy nagyjából mindenkiről.
Rájöttem, hogy vannak olyanok, akikre gyomorideggel gondolok.
Nagyon megosztottak az érzéseim, és képtelen vagyok gondolkodni.
Azonnal elkezdek mással foglalkozni, valamibe beletemetni az érzéseim.
Mikaru... akartam már egy kisebb... nem is tudom, mit írni...
Elgondolkodtam sok dolgon, és őszintén szólva... visszanéztem azt is, hogy mennyit rántott rajtam ez az egész a szakadék felé... nem törölném ki az életemből, mert sokat tanultam.
De most sem vagyok képes felállni.
Mégpedig azért nem, mert látom, hogy igazából már nem vagyok olyan fontos.
És nem tudok bízni azokban a szavakban, amiket még az elején mondtál.
Mert még mindig nagy különbség van a szavaid és a tetteid között...
Hiába mondom el és hiába beszéljük meg, ennél többet nem tudok tenni, bármennyire is azon voltam, hogy ne veszítselek el.
Felkeltették az érdeklődésedet, aztán nem kellettél...? Ugyanígy éreztem magam, mikor beközölted majd' két év után, hogy nem kellek.
Lehet nem látod, de ugyanezt tetted mással, mint amit Veled tesznek.
Sajnálom, hogy már egy kolonc voltam a nyakadon, akit szégyelltél párodként, és valahogy felmerült bennem az, hogy szégyellsz barátodként is.
Azt viszont nem értem, hogy miért írtad, hogy miért nem vagy úgy jó bárkinek, ahogy vagy.
Bocsánatot kérek, ha ezt az alatt az idő alatt, mialatt jártunk, bármikor is ezt éreztettem veled.
A hibáidat mindig is szerettem... veled együtt.
Bár sosem annak a szeretete vagy odafigyelése számít, aki nincs benne a jelenlegi elképzeléseinkben...
Én sem vagyok benne.
A ranglista legelejéről lecsúsztam tudom is én, hova... és úgy látom, hogy ez jelenleg szerinted rendben is van.
Tényleg azt kívánom, hogy ne kerülj össze egy ilyen hulladékkal, mint én vagyok...
Mert ezek szerint nem érzek helyesen, még ha azt is hittem magamról... így mégiscsak bántok vele másokat.
Nagyon sajnálom.
Ruki, azt hiszem, mi ketten olyanok vagyunk, mint egy civakodó testvérpár.
Nem is tudnám elképzelni enélkül a barátságunkat, mert ezt a fajta harciasságot szeretem a legjobban benned.
Persze ez nem veszekedés, csak néha csipkelődünk... remélem azért feltűnt, hogy sosem gondolom komolyan xD
Bízom Benned, bár még mindig érzek egy kis nyomást magamban...
Talán csak az idő teszi, elvégre nem mondhatnám azt, hogy legalább 2 éve ismerjük egymást... mármint úgy mélyebben *nem félreérteni*
Ez a nyomás azt jelenti, hogy nagyon odafigyelek arra, hogy mit hogy mondok...
Egyfajta gátlás, ami fel fog oldódni egy idő után, ebben biztos vagyok.
Nem Rajtad múlik teljesen, inkább rajtam.
Az utóbbi időben a magabiztosságom lemerült a fenébe, és már nem bízom meg magamban.
Hogyan bízhatnék másban, ha saját magamban sem megy?
Küzdök azért, hogy ne legyen eleged belőlem, szeretnék megerősödni...
Már csak azért is, mert sokat jelent az, hogy vagy nekem.
Ezért szeretném bebizonyítani, hogy tényleg bízom Benned, és nem ártana majd elbeszélgetnünk egy-két dologról...
Több dolgot titkoltam el, mint szerettem volna, ez ki is derült, csak azóta nem beszéltem róla részletesebben..
É-és nagyon sajnálom, tényleg szeretném jóvá tenni... nem akarok még egyszer ennyire bezárkózni Veled szemben.
Voltak dolgok, amiket részben félreértettem, és furcsának találtam őket.
Minden esetre, jó lenne megbeszélni...
Ha kevesebb teher lesz rajtad is, majd szólsz, hogy érdekel-e a dolog.
Igirisu-san, az én egyetlen britem :3
Hát öhm... vágjak a közepébe? Yare...
Az igazat megvallva, mikor Veled beszélek, ugyanúgy van egy kis nyomás bennem.
Ez szintén az időnek köszönhető, merthogy mi sem beszélünk olyan régóta, hogy feloldódjon bennem az a bizonyos gátlás... és nem is találkoztunk még ><''''
Valószínűleg ismét a saját kételyeimet érzem.
Egy nap, még nyár előtt rám írtál, és nem tudtam, hogyan fogadjam a gesztust.
Főként azért, mert akkoriban nagyon zavarodott voltam{bár ez igaz mostanra is, csak más miatt xD}.
Úgy éreztem, hogy nem vagyok képes másokkal ismerkedni, hiszen akkor ingott meg a bizalmam két emberben is.
Megkedveltelek, és sokszor mosolyogtam azokon, amiket írtál.
Utána nem nagyon beszéltünk, de aztán ismét sikerült sűrűbben írogatni.
Sok képen jelöltél, és találtál ki dolgokat, amiknek nagyon örültem és észrevettem, hogy mikor "beszélünk" egyre gyakrabban mosolygok, és kezd helyrejönni az a részem, amit más kiölt belőlem.
Neked köszönhetően nem utáltam meg például a Hetáliát sem, nincsenek rossz emlékeim Nihonról, mert életben tartottad bennem.
Azt megfigyeltem, hogy vannak fellángolásaid mások felé így a Heta vonalon belül, de ez természetes.
Eleinte megijedtem tőle, hogy valamit biztos én baszhattam el megint... és... néha még mindig kételkedek, hogy nem zavarlak-e.
Az nagyon jól esik, hogy fontosnak tartasz és megbízol bennem... nincs is nagyobb megkönnyebbülés, mikor nem kell másokból kirángatnom harapófogóval a szavakat, vagy hogy mondjon el valamit.
Tudom, hogy sok gondod van Neked is, ezért mindig eszembe jut, ahogy másoknál is, hogy nem akarok még én is teherré válni, ahogyan ez történt eddig.
Szeretném Veled is sokkal jobban kiépíteni a bizalmat, mert fontos vagy nekem...
Várom a tavaszt, kérlek, várd meg velem...
Neechan, olyan régóta ismerjük egymást, és a világért sem kiabálnám el... de tudom, hogy Téged sosem foglak elveszíteni.
Ennyi idő alatt teljesen megismertelek, Te is mindent tudsz rólam.
Emlékszel még rám, milyen voltam akkor, mikor megismerkedtünk?
A kis ugribugri, örökké optimista kiskölyök.
Nem voltam jól, de ahhoz képest eléggé derűsen láttam a dolgokat...
Elgondolkodtam és rájöttem, hogy mindig nagyon felvillanyozott, ha beszélgettünk, és vigyorogtam a gép előtt, mert jól esett olvasni a sorokat, amiket nekem szántál.
Teleszmájliztam a szövegemet minden msnadta hülye lehetőséggel, jesszus.
A gondolkodásom eredményeképpen rájöttem, hogy mikor Veled beszéltem, izgatott voltam...
Ez köszönhető annak, hogy sosem voltak olyan barátaim, akik ilyen kedvesek lettek volna hozzám.
Mindig a legjobb barátként álltál mellettem, sőt, testvérem helyett igazi testvérem voltál, aki mindig tudott nekem mondani valami megnyugtató, de reális tanácsot.
Rájöttem, milyen is az, ha igazi barátként kezelnek, egyenjogúként...
Sosem nélkülöztél engem semmiben, mindig megosztottad velem, ha valaki bántott, vagy valaminek örültél.
Tudok úgy bízni benned, hogy sosem láttalak személyesen, mert még akkor sem mondtál le rólam, mikor úgy viselkedtem, ahogyan nem kellett volna.
Azóta jobban bízom benned, mint addig bármikor.
És kérlek, ha teszek bármi olyat, amivel Téged bántalak, ne zárd el magadban, mint akkoriban... egy másodpercig se, nemhogy olyan hosszú ideig...
Nagyon bánom azóta is, és nem akarok még egyszer ilyen hibába esni, bocsáss meg nekem...
Mindig azt éreztem, hogy Neked szabadon elmondhatok bármit, és nem kell félnem attól, hogy mit hogyan mondok, mert Neked mindig ugyanolyan maradok, az érzéseid nem változnak felém nézve, nem csalódsz.
Sokszor kellemetlenül érzem magam, hogy szinte csak én beszélek a dolgaimról...
Könnyebben kezelsz mindent nálam, nem tudom, hogy csinálod, de melletted én is felszabadulok és úgy érzem, semmivel sincs gondom.
Talán ez az az érzés, amire azt mondhatom, hogy teljesen összeszoktunk.
Nélküled nem álltam volna talpra olyan sokszor, talán már tényleg nem lennék itt, mert nem lennék képes magamra odafigyelni.
Még annyira sem, mint eddig, pedig az se valami sok...
Nagyon hálás vagyok, hogy mindig mellettem vagy, bármi történjék.
Én is mindig itt leszek, ígérem.
Szerintem tudod, hogy ezt be is tartom.
Felnőttnek még az sem mondhatja magát, aki már betöltötte a 18-at.
Az ítélőképesség kialakulásával látjuk csak át, hogy mekkorát vagyunk képesek szúrni a másikon bizonyos dolgokkal.
Ha ezt még valaki nem látja be vagy úgy dönt, hogy nem akarja látni, még úgy sem, hogy az ipse célozgat rá, akkor nem hiszem, hogy igazán elmondhatná magáról az ember, hogy felnőttként látja a dolgokat.
Ha valakivel kibaszunk{jobb jelzőt nem találok}, akkor azt nem így rendezzük le, akkor már inkább mondjuk meg neki, hogy dögöljön meg vagy valami hasonló.
Nagyobb változás létezik, felnőtté válás ilyentájt nem.
Én sem vagyok felnőtt, de a felelősségérzetet tapasztaltam a bőrömön, és most is úgy vagyok vele, hogy a szeretteimért felvállalom azt a kapcsolatot akár egy másik szerettem előtt, bármi is legyen az eredménye.
Nem akarok elfutni a hibáim elől, a pofámba kapjam akár, akkor sem akarom feladni.
Mert míg nem tanulom meg kezelni őket, nem fognak mások sem megbecsülni.
Okkal kapjuk a pofonokat az élettől, talán azért, mert megérdemeljük.
Könnyű okolni a másikat, és nem megérteni, hogy miért áll úgy hozzánk, ahogy.
Én is követtem el sok olyan dolgot, amit megbántam azóta, és hajlandó vagyok fejet hajtani a további csapásokra, amik várnak rám.
Mert ha megérdemlem, akkor nincs mese, fogcsikorgatva, de el kell fogadni.
Megértem, ha értem nem akar felelősséget vállalni senki, mert esetleg rizikós a velem kialakított kapcsolat.
Legyen, fussunk el, hagyjuk rá.
Habár ennek tudatában... akkor is megtettem volna azért mindent, akit szeretek.
És sajnálom, ha ezt valaki nem látja be, vagy nem akarja belátni.
5 év múlva talán én is röhögni fogok az egészen, és szánalmasnak nevezem majd magam, hogy mennyi energiát beleöltem olyanba, amibe felesleges volt.
Bár sokszor már most is ezt érzem.
Jelenleg azt érzem, hogy nem vagyok jó semmire.
Viszont bízom benne, hogy páran tudják, milyen sokat jelent nekem az, hogy mellettem vannak és nem vesznek semmibe.
Sokszor akarva akaratlanul is felgyülemlenek bennem bizonyos emlékek, amiket nem tudok visszafogni... legszívesebben kiugranék a vonatból, ami végigvisz a hullámvölgyön, még ha maga alá kap a kerék, akkor is.
Nem tudom, hogy meddig tart még, de nem akarok ennél jobban belerokkanni.
Köszönöm, annak, aki mellettem állt végig, bármennyire is szánalmasnak bizonyultam.
Ígérem, hogy rendbe fogok jönni.
Meg akarok erősödni, és úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogyan kellene... az eszemmel már tudom, de az érzéseim még nem engednek.
Az érdeketekben megpróbálok erősebb lenni, hogy teljes értékű barát legyek.
És sajnálom, minden rosszért bocsánatot kérek.
28. Storno
hétfő, augusztus 26, 2013 @ 14:51
| 0 notes
Pár napja megért bennem a gondolat valamiről, amit úgy érzem, jelenleg a legcélszerűbb lenne meglépnem.
A munkámmal kapcsolatos és mivel nehezen osztom meg amiket produkálok, logikusabb lenne, ha nem is tenném meg itt.
Mindehhez megszerveztem, amit kell, és akinek szüksége van rá, tud hellyel-közel minden lépésemről.
Itt továbbra is betöltöm a blogolós szerepkört, aki érdekesnek találja, követhet itt tovább.
Viszont nem leszek itt túl gyakran, ahogy eddig sem.
Tudom sokan nincsenek vele tisztában, hogy jelenleg miről hablatyolok össze, de mindennek megvan a maga oka, és akinek kell, fogja tudni követni, mit csinálok.
Azoktól viszont, akiket érdekelt volna a munkásságom, és nem tudta velem felvenni a kapcsolatot mert nem általam vagy közös ismerős által akadt a blogra, bocsánatot szeretnék kérni.
Remélem azért még találkozunk valahogyan.
Lényegében ennyi lett volna amit le akartam írni, innentől a blog visszaavanzsálódik egy teljesen átlagos bloggá(vagy kinek mi volt eddig, lényegtelen), és nem tudom, hogy a továbbiakban mi lesz vele.
Köszönöm, akik eddig támogatták, és növelték a forgalmat rajta, elnézést kérek mindenkitől.
27. With tools already~
szerda, július 03, 2013 @ 20:43
| 0 notes
Amit már régen szerettem volna elkövetni:
Beindul a blog hasznosabb része, picuri munkanapló előzetes :3
Voltak olyanok, akik tettek fel kérdéseket, az előzmények felvázolása előtt ezekre is választ adok, hogy kielégítsem néhány ember kíváncsiságát.
Amivel aktuálisan foglalkozom, az a portfólióm megalapozása, rendszerezése, kiteljesítése.
Mik a hobbijaid? Úgy látom sok dolgot szeretsz, de miket szeretsz jobban, hogyan osztod be az idődet?
Sok hobbim van, természetesen nehéz választ adni, hogy mivel miképpen foglalkozom. Sokszor kedvfüggő, van, hogy inkább festéshez van kedvem, nem pedig kerámiázáshoz. Komolyabb hobbimnak tekintem a mangázást, festést, és kerámiázást formatervezői/BJD készítési szempontból, kicsit mellékvágányra téve a cosplay és az ének. Ez utóbbival valamennyire leálltam, mert nem igazán volt időm és energiám próbákra járni, vagy képezni a tudásom. Mindegyiket egyformán szeretem, mert élvezem, hogy ezekkel foglalkozhatok, nyilván ezért csinálom, és örömet okoznak. :3 Különösebb időbeosztásom nincsen, annyit foglalkozom az adott dologgal, amennyit csak tudok, vagy egyszerre akár több dologgal is egy nap alatt.
Mióta ismered a BJDket, miért szereted őket?
Még általános hetedik osztály első felében akadtam rá, pár dologgal együtt utána néztem, és nagyon édesnek találtam a piciket *nevet* Különösen miután egy-két mangaka szintén bemutatta a gyűjteményét az olvasóknak, az egyik mangaka fiába nagyon beleszerettem és eldöntöttem, hogy egyszer jobban utána fogok ennek nézni. Mostanában jött el ennek is az ideje, és rájöttem, sokkal jobban érdekel ennek a dolognak a technológiai, tervezői része, minthogy gyűjtsek egyre. Egyszer talán megvalósul ez is, de most teljesen leköt az elkészítése, nagyon különleges dolog lelket adni neki. Egy porcelánbaba-készítő blogjára akadtam, miután nekiláttam Shinkainak. Ő tulajdonképpen leírta, mennyire szereti ezzel tölteni az idejét, és a sok munka után végül elnyeri a jutalmát, mert a végén ott csücsül készen a megálmodott karakterű lányka, és teljesen az övé. Lényegében én is ezt elém át, bár még a végtagok hiányoznak, csupán a kidolgozatlan agyagvázuk van meg, de haladok előre. Ha csinálok valamit, nem azért csinálom, hogy levadásszam az állatot a bőréért vagy kiáshassam magamnak az agyagot :) Csak ennyit akarok átélni... hogy lelke legyen, amit valaki szeretettel ad neki.
A rózsaimádat honnan jött? Kamijotol? XD
Hooogyne xD Még egészen kicsi koromban láttam egy filmet, amiből csak egy részre emlékszem tisztábban... rózsaszirmok szálltak valamilyen különleges kívánságot hordozva magukon, és bár nem emlékszem, mit kívánt az illető mikor varázslattal útjára engedte őket, de teljesült. A képi világ és az egész hangulata megragadott, azóta különleges érzelmi állapotot kapcsolok a rózsához, míg ez a kép megy a fejemben. Más virághoz nem kötődöm ennyire, vannak még kedvenceim, de nem társítok hozzá az esztétikán kívül egyebet. Sokan szeretik, nem is csodálom, gyönyörű még szárított formában is. Kamijo hangjánál pedig jobban szeretem a rózsáit (•ω•)
Miért kedveled Michelangelót?
A személyisége felkeltette a figyelmemet. Hiperérzékeny és különösen zárkózottá vált, könnyű diszharmóniát teremteni a lelkében. Nem szerette megmutatni a munkáit, mielőtt befejezte volna, és megdobálta azokat, akik bementek hozzá *nevet* Biztos akart lenni abban amit tesz, mielőtt a másik szeme elé tárja. Én sem szeretem addig közzétenni, míg nem érzem felvállalhatónak amit csinálok. Addig tényleg csak az a pár ember látja, akiben megbízom, és hasznos kritikát ír a fejlődésem érdekében. Ezen kívül tetszik a téma amiben jártas, ez a férfi test tanulmányozása... Rengeteg munkáján férfiak szerepelnek, tényleg alig látni nőt, kevés van. Viszont azok a férfi testek gyönyörűen kidolgozottak, arányosak, és szobrászként igazán plasztikusak. A kis péniszektől eltekintve *nevet* Érdekel az izomzat, az az erő és az érzések, amiket ezek a részek egy-egy mozdulatnál magukban hordoznak. Talán az emberi test az egyik legtökéletesebb precíziós műszer ezen a világon, és kifejez olyan lelki beállítottságokat is, amik egyébként rejtve maradnának.
Szeretsz egyedül lenni?
Hangulatfüggő. Ha nincs jó kedvem vagy valami bánt, szeretek elgondolkodni rajta és egy idő után kibeszélni magamból, mikor már jobb a kedvem, mert nem akarnám másra átragasztani a negativitást... jól esik, hogy van, akiben megbízhatok és meghallgatja... miután túlélte a pánikrohamomat, miszerint azt gondolom, terhelem és nem akarok gondot okozni xD Ilyenkor nem szeretek egyedül lenni, mert szinte fájnak a saját gondolataim, és ha nem érzem más jelenlétét, nem tudok megnyugodni. Máskor viszont, mikor éppen nincsen annyira egyértelmű okom rá, szeretek elvonulni és egy kicsit gondolkodni, akár egy összejövetel közepén, bárhol. Ha sok jó dolog ér egyszerre, azt fel kell dolgoznom és egy kicsit örömködni magamban, hogy milyen jó, mindezt én kaptam. Bármilyen apróság is, örülök neki, mert nekem szánják.
Vannak emléktárgyaid? Ha vannak, mik ezek? Felsorolnál néhányat?
Igen, vannak :3 Számomra ezek a pici dolgok nagyon féltősek, és egy kijelölt helyen tartom őket, majd szeretnék egy kis ládikát beszerezni nekik. Hát, ez körülbelül olyan, mintha egy bűvészt kérdeznél a trükkjeiről.. ez tényleg nagyon a magánéletem és nagyon fontosak, nem mindenkire tartozik, hogy kitől mit tartok meg és miért ><’’’’’ Akinek kell, az úgyis látja és tudja :3
Megvan még a recept amit küldtem? *0*
Rei xD Meg, az is amit diktáltál, és az is amit scanneltél xd Hasznosítottam és majd tesztelem veled is ;3 Imádom a kérdéseidet, és ezzel le is zárom XD
Köszönöm szépen annak a pár embernek akik felvidítottak ezzel a pár kérdéssel, remélem ezen kívül majd jobban megismerhetjük egymást ヽ(・ω・)ノ
Ha valamelyik facebooklakó ismerősömnek van valami kérdése, bátran tegye fel, és igyekszem hasznos választ adni :3
Ezután a kis kitérő után jöjjön az a munkaterv előzetes~
Sok feladattal láttam el magamat a nyárra, először is olvasnivalók tömkelege várakozik szépen a karfámon, amint megvagyok az adminisztrációval, kézbe is kerülnek ennek helyébe, mint esti elfoglaltság(vagy éjszakai).
A legnagyobb volumenű dolog a BJD, aminek a menete szépen nyomon követhető lesz itt is, rajtra készen áll a kezdeti munkálatokról szóló beszámoló, és mivel mások kérték, leírom, miket használtam fel és mik az előnyei, hátrányai.
Lesz kép Neechan, lesz kép XD
Err... A mangázás... elsősorban fejleszteni akarom a technikáimat és vissza kell szoktatnom magamat a szituációkezelésre a történetben, valamint a stílust is erősen fejleszteni szeretném, mert máris rengeteget változott, még a két hónappal ezelőtti szinthez képest is.
Arról nem is beszélve, milyen sok dologgal bővült a repertoár, özönlenek a szereplők, újabb szituációk, jobbnál jobb alternatívák.
Szeretnék az aktuális választottammal kezdeni valamit, de nagyon durva lenne egy ilyen hosszúba egyből belevágni..
Először egy pilot fejezetet szeretnék belőle és ha ez megvan, a fokozatosság elve szerint visszanyúlnék egy rövidebb történetemhez, amiből maximum három fejezet sülne ki.
Mindemellett folyamatosan dolgoznék a karakterek személyiségén illetve külsejük finomításán, a forgatókönyvön, fejezetvázlatokon, párbeszédeken, szituációleírásokon stb.
Emellett ott van még a felkészülés a sulira, már befogtam pár embert modellkedésre, mert portrémintázás lesz, kicsit ráerősíthetek a karakterérzékemre~
Munka, munka és még több munka, emellett a családomat és a barátaimat sem akarom elhanyagolni.
Köszönöm az eddigi támogatást mindenkinek, nagyon hálás vagyok érte ( ´ ▽ ` )ﾉ
Köszönöm, hogy ennyien követitek a blogomat(statisztika szerint), páran írták is, hogy várják a továbbiakat és biztatónak találják a facebookon látott vagy levélben kapott képeket.
Igyekszem minél jobban haladni és segíteni annak akinek szintén BJD-készítő ambíciói vannak, bátran kérdezzetek továbbra is ˛(´ω`)˛
Címkék: BJD, feladatok
26. Eszmélet.
vasárnap, június 16, 2013 @ 16:39
| 0 notes
Csak egy rövid eszmefuttatás tételezés közben...
Madách drámáját nézem éppen, Az ember tragédiáját.
A kérdés ami feltehető vele kapcsolatban: Dialektika vagy metafizika?
A dialektika szerint a világban mindennek két oldala van, melyek ellentétben állnak egymással, ez tartja mozgásban.
A metafizika elve szerint viszont minden egyoldalú, nem lényeges a változás, sem a mozgás.
Lucifer szerint a világ dialektikára épül, Isten szerint viszont a metafizika van érvényben.
Eszembe jutott, hogy nem eleve bukta a történet?
Ha a dialektika elemeit vetítjük ki a kettőjük "civakodására", kapásból lehet látni az ellentétet két gondolkodásmód között, ezalatt különböző dolgok történnek, tehát mozgást észlelünk.
Lucifer, már a kezdetek kezdetén nyertél.
"Dacolhatok még, Isten, véled is.
Bár százszor mondja a sors: eddig élj,
Kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek."
Címkék: Agyvíz
25. Clinical death vs brain death.
kedd, június 11, 2013 @ 19:12
| 0 notes
Írni kéne, de mit...
Jesszus, úgy érzem, nagyon alakulóban van az életem, most minden téren, inkább nem részletezem.
Annyi elég, hogy szerencsére jó irányba.
Hosszú ideje már, hogy elengedtem az élet anyagi vonzatát.
Vannak alkalmak mikor arra gondolok, hogy hmm, jó lenne ezt is meg azt is megvenni, de utána beleunok.
Valamiért nincsen kedvem pénzt költeni, még ha jelenleg lenne is miből... Jó az ott, ahol van.
Igazából most nincsenek különösebb vágyaim ilyen téren, ott a cosplay ami költséges, de... Leginkább saját magamnak akarom kiügyeskedni, amihez tudást fogok szerezni.
Tököm tele van már a kétszínű divatlázas emberekkel, akik minimum napi 14 órát azzal foglalkoznak, hogy jaj, milyen ruhát vegyek meg hogy ne legyek hétköznapi.
Külsőre ennyi igény van, oké, ez rendben.
Nem is lenne problémám vele, ha közben nem látnám azt ezeken az embereken, hogy az érzelmi világuk és az intelligenciahányadosuk mennyire silány.
Tisztelet a kivételnek.
Legtöbbjük gondolkodásmódjából viszont tényleg nem tud mit visszatükrözni a külső, ez elkeserítő.
Annak sír a legtöbbet a szája pénzhiányra, aki egyébként simán félretesz két BJD babára is, más meg sokkal több ideig vágyakozik.
Ez legyen a legnagyobb gond az életében, hogy mikor érkezik meg és hasonlók.
Nem irigylem senkitől a kiváltságait, nincs szükségem ehhez hasonlókra.
De mi a ffff...rancért kell az egész közösségi portálnak attól zengenie, hogy ő most szakított valakivel és hú de kurva kemény élete van, vagy hogy milyen csomag érkezik a postán vagy éppen milyen balhéja van már megint valaki mással. Pont leszarom. Én sem írom ki, sőt, semmit sem írok ki oda. Minden itt van ezen a foson, és ide tényleg az jár fel, aki akar. Nyazs.
A legtöbb stílussal az a gond, hogy mivel megvan a saját márkájuk, drágák.
Állati, hogy nagyon minőségi anyagból készül, így meg úgy meg amúgy, de őszintén szólva nem basznám el a pénzemet egy ilyenre sem.
A lolita cuccok is szépek, hetedikes korom óta lenyűgöznek... De már maga a közösség is elvette a kedvem egy-két dologtól.
Ráadásul hihetetlenül válogatós lettem... és be kell valljam, irtó kevés dolog tetszik belőle komolyan.
Habár máson nagyon is jól néz ki.
Kicsit így vagyok a Visual Kei kinézetekkel is.
Undorom van azoktól az emberektől, akik rámennek a kinézet lemajmolására, próbálják felvenni az életstílust ami valljuk be rohadtul nem a menő hajjal bulizásról és peace jelet mutogató kacsintós cigisekről szól.
Őszintén megnézném, hogy egyébként mennyit baszik a zenéhez vagy inkább mennyire van ráfanulva valamelyik finom kis bandatagra.
Leda is kibaszott cuki. Ja. De hogy gitározik öcsém, arról mondjál már valamit! Kapásbál azt, hogy leszakadna az ujjam, ha úgy próbálnék gitárhoz érni, mert olyan gyors.
Lehet, hogy a zenészek is pózolnak és pózerkednek a kinézetükre... de tudnak valami hangszeren játszani ember! --> Van mire menőzni.
Legalábbis nem úgy csinálnak, mint pár hazai csillogási-fétissel megáldott társaság, hogy megvan a banda, megvannak a nevek, dalcímek még official(!) weblap is fészbukkon és fotók a necckesztyűs szakított gatyás kinézetről, egyébként meg egy hangszerhez sem tud még hozzányúlni. És filth in the sky 5× --> megvan a dalszöveg.
Törne le a nyelvem, ha Visual Keiesnek nevezném magam, marhára nem vagyok az.
Na jó, még rendes leszerződtetett bandák között is vannak igazán hasznavehetetlen fanservice-bábok, de legalább csinálnak valamit, pár fanjuk van, mert van aki szereti a tucat dolgokat is. Egészségére.
(Ezt tényleg zárójelesen, még a mai legjobbak sem hasonlíthatóak a régi úttörő bandák stílusához, de ez más tészta.)
Ha hobbiszinten űzöm a zenével kapcsolatos hajlamaimat, az még nem elhivatottság.
Ezt nem fogják fel sokan, csak húú legyen olyan hajam mint Reitanak, netán még be is kötöm az orromat és menő vagyok.
De tényleg nem neveznem magam semminek. Nincs is értelme.
A vágyaim külsőségek és belsőségek iránt összetettebbek, mintsem hogy beskatulyázzam őket valahová.
Egyébként a csináld magad híve vagyok.
Számomra mindennek sokkal több értéke van, ha magamnak csinálom.
Bírok néhány megjegyzést, miszerint az illető azt állítja, hogy "művészlélek vagyok!" aha.
Művészien használja a galaxy print által nyújtott lehetőségeket keverve a csontvázas harisnyával és ilyenek. (Megint tisztelet a kivetélnek, mert van, aki legalább nincs elszállva magától, csak mert felvesz pár ilyet)
Nekem is van galaxy leggingsem jó ideje, de.. megbántam... nem nagyon merem felvenni, mert mire ideért külföldről, addigra már sikerült lejáratni és tucatholmit csinálni belőle.
Sajna ez előbb utóbb mindennel így lesz, ez ellen nincs mit tenni.
Khm visszatérve... ez művészi? Egy művész többségében mióta vesz meg készen ilyen-olyan dolgokat?
Oké, kell érzék ahhoz, hogy jól és ízlésesen kombinálja az ember a dolgokat de ez nem művészet, ez jó esztétikai érzék, ami igaz, sok esetben szükségeltetik a művészethez, de nem teszi ki teljesen.
Hülyét kapnék, ha annak idején da Vinci is ebayen vette volna meg a Mona Lisat. Betette a mikroba és kész. Instant Lizy.
Számomra a művészek olyanok, mint például Minori... biztosan sokan ismerik a Tokyo Fashion által.
Az alap a shironuri vonulat, de a ruháit kézzel csinálja, és a parókákat sem hagyja frissen szerzett állapotában. A sminkjéről nem is kell semmit sem mondanom.
Egyszerűen létrehozott egy saját álomvilágot, amiben szabadon alkot, és a saját teste az, ami teljes egészében megéli azt az agyából kipattanó érzékiséget. Aztán a mi szemünk hehe..
Megdolgozik érte, átgondolja, saját magát képes inspirálni.
Nemrégiben találkoztam egy kedves ismerősömmel egy üzlet kapcsán.
Cat igazán különleges szemelyiség, akire szinten azt mondhatom, hogy igazi művész, akárcsak Minori.
Mégis, teljesen különbözik a két stílus.
Mindketten felkavaróak és mégis nagyon nyugodtak, olyanok, akik magukban képesek létrehozni azt a bizonyos belső szikrát, nem más emberektől függenek.
Kiadják magukból a saját művészetüket, úgy ahogyan nekik tetszik.
Cat tökéletesen leírta azt, amit már én is hosszú ideje igyekszem magamban létrehozni.
Miszerint legyek független, mindenkinél másabb, és ne hátráltasson az, hogy az emberek mit gondolnak rólam. Hogy képes legyek teljes erőmből kiadni azt, ami én vagyok, a saját belső világomat, egy olyan arc mögött, amit nem szégyellek, csak mert az enyém.
Bizonyos alkalmakkor elkerülhetetlen, hogy nézeteltéréseink támadjanak másokkal.
Ilyenkor mindig ott marad az a keserű szájíz, amit nem szeretünk érezni.
Megesik, hogy akarva-akaratlanul is csalódunk a másikban, ki nagyon, ki kevésbé.
Ezután előfordul, hogy teljesen másképp látjuk, az addigiakhoz képest.
Hozzáállás kérdése. Ki reálisan kezd el látni, ki kritikusabban.
Akárhányszor is szállt el a szemem elől a rózsaszín felleg, mindig kegyetlenül baszott fejbe az események realitása.
Ezek után is mindig megpróbáltam reálisan látni.
Főleg miután én is lazítottam a hozzáállásomon, elvégre ha a másik fél nem hajlandó szép emlékek fényében megerőltetni magát, akkor nekem sem kell a múlt szépségeire gondolnom.
Bár lehet csak engem hat meg, ha visszagondolok valami jóra, és engedem, hogy az idő megszépítse az emlékeket, még ha az akkoriban nagyot is csapott.
Nem tudom, milyennek látnak azután az emberek... fellengzősnek? Egósnak, butának, logikátlannak, hipermimózának, depresszívnek, szánalmasnak, sznobnak? Netán valakinek, aki csak a másiknak is rosszat akar és tönkretesz mindent?
Túl gyakran zörgetett az aggodalom az ajtómon ahhoz, hogy rosszat akarjak másoknak, bármennyire is megérdemelné, hogy kibasszak vele.
Úgy hiszem azt nem sikerült még sokaknak kiismernie bennem, hogy rengetegszer fejben döntöm el a dolgokat, alaposan átgondolom, utána lenyugszom, ha van értelme.
Nem beszélek vagy cselekszem, ha nem érzek lehetőséget az érzelmeim kinyilvánítására.
Ebből kifolyólag a legtöbben talán nem is tudhatják meg, hogy mennyire képes vagyok másokhoz kötődni, még a leghülyébb tulajdonságaik ellenére is.
Neveztek már hülyének azért, hogy képes vagyok szeretni valakiben az önző vagy bunkó énjét.
Lehet nem esik jól, de akkor is ahhoz az emberhez tartozik, akit szeretek és közel engedtem magamhoz.
Még most is elgondolkodom néhány elmúlóbán lévő (nehéz befejezettnek nevezni) kapcsolaton, hogy mit tegyek azért, hogy ne értsenek félre?
Még akkor is, ha utál, és nem érzi annak szükségességet, hogy foglalkozzon velem.
"Minden véget ér egyszer" ezt csak annak könnyű felfogni, aki már régen nem érez semmit a másik iránt.
De mi van azzal, aki még mindig érez?
Nehéz egy olyan érzelmet kitörölnie magából, amiért bármikor kész lenne meghalni.
"Azért mosolyog, mert nem élte át." Ezt mondtam nemrég valakinek.
Minek szeretni anélkül, hogy megbecsülnénk? Az a "szeretet" múlandó lesz, ha nem érezzük a súlyát.
Van, akinek egy idő után nem elég.. A megszokottság nem elég.
Viszont... másnak még az is csodálatos állapotnak bizonyul, mert az ürességhez hozzászokni hatalmas veszteség.
Talán örökké csak veszteségeim lesznek... de amíg arra gondolok, hogy mennyire szerettem azokat az embereket, az bizonyítja, hogy még képes vagyok érezni... mert ilyen hosszú idő után is bennem él a fájdalom.
Mégis szeretem ezt a fájdalmat... ez az egyetlen dolog sok mindent meghatároz.
Mert amíg ez bennem van, emlékeztet arra, hogy képes voltam és vagyok érző lényként gondolni ezekre az emberekre.
Ha lehetőségem lenne, képes lennék még ugyanúgy érezni... valami nyilván változna, hiszen néhány esetben az én szemem is felnyílt.
De a fájdalom egy dolgot nem képes visszahozni: a haragot.
Címkék: elmélet, random
24. Adjál címet te.
péntek, április 12, 2013 @ 15:42
| 0 notesesszusom, mit írjak.
Túl sok téma lenne, lehet kettőbe fogom szedni.
Ez van, mikor az ember lánya hosszú ideig lusta arra, hogy leírjon bizonyos dolgokat xD
Bár a sok esemény között most nagyon is ez volt az utolsó, amit csinálni akartam.
Voltam MondoConon, szerintem ez fog a következő bejegyzésbe kerülni.
Nagyon jól éreztem magam, egyetlen dologtól eltekintve, de próbálok nem gondolni rá xd
A suliban nagyjából minden oké, matekból vagyok berezelve.
A többivel meg elboldogulok szerintem.
A művtöri érettségi időpontja viszont kicsúszott, körülbelül 2 hétre rá a többi vizsgához képest.... igazából nagyon örülök neki, arra lesz idő tanulni legalább.
Nagyon elegem van már belőle, hogy ennyit kell foglalkozni olyan dolgokkal, amik feleslegesek.
Tudom, így érez mindenki, de teszek rá, azt hiszem nem vagyok az a nyavalygós típus egyébként sem.
*Visszaolvassa* Wow, süt az irományomból a jókedv.
Mostanában elgondolkodtam, hogy mások számára mennyire tűnhetek hisztisnek.
Köhhköhh... ezen gondolkodnom se kellene!
Te jó ég, ha én beszélnék vissza egy barátomnak foghegyről, még én lennék a segg.
Már kevésbé tudok olvasni az emberek fejében, ez gáz... viszont ez együtt járhat azzal, hogy vastagon leszarom mások véleményét.
Csináljon amit akar, csak engem hagyjon ki belőle, ha nem hajlandó megérteni, hogy valamit NEM akarok.
Többet nem fogok könyörögni semmiért, egyszer minden kapcsolatban eljön egy olyan határ, amikor már nem érdekel teljes mértékben, mi lesz az adott emberrel.
Ő választotta magának a sorsát, ettől függetlenül azért aggódom és odafigyelek.
De nem foglalkozom vele olyan szinten, hogy akár magamtól megnyikkanjak az aggályaimat illetően.
A legtaplóbb és legsablonosabb kifejezés megint csak az a bizonyos 'leszarom'.
Komolyan, hisztire nem vagyok vevő... és már kezdem megérteni, hogy miért lógok legtöbbször fiúkkal.
Ott nincsen hisztéria, vagy bárminemű fennakadás, mert tényleg nem bonyolítanak túl semmit. (Na jó, egy kivétel most is van)
Nem lételemem konfliktust csinálni, egy emberrel én végleg lezártam a múltamat, és ez jobb is, ha így marad.
Sajnálom, hogy nem volt kedvem egy kocsiba ülni vele azon a napon.
Ráadásul megint ugyanaz a dolog jön szembe, mint anno... hogy én menjek még akkor is, ha nem akarok.
Beszélhettem volna én is foghegyről a telefonban, elmondhattam volna bunkóbban is, hogy házim van, ráadásul érzem, hogy beteg leszek, így ebből kifolyólag nem akarok semerre se menni vasárnap délután.
Az meg már mellékes, hogy kivel együtt... nekem ne tegyen szívességet sehogy sem, nincs rá szükségem.
A másik pedig az, hogy nem hiányzik megint az agymosás.
Tökéletes taktika az a másik részéről, hogy ne beszéljünk meg semmi konfliktust(akárhány embert is érint), várjunk pár napot és úgyis elül a haragja, majd elfelejti és békülni akar.
A f*szt. Elégszer megcsináltam már, részemről ennyi volt.
Ez így mindenkinek jobb, nekem is.
Csak egy dolgot sajnálok, hogy egy számomra normálisnak hitt emberre milyen hatással van ez az egész.
Nem kell nekem hinni, ha így jó, akkor oké.
De annyit még legalább eltűrnék, hogy a pofámba mondják, ha probléma van vagy valamit nem csinálok elég jól, és ne tűnjön úgy, hogy az adott ember szégyelli a másik előtt, ha beszélünk.
Nekem is könnyű beleszarni dolgokba, akkor játsszunk így.
Egyébként jól vagyok... mostanában egész sok dolgot csináltam.
Volt valami, ami miatt úgy éreztem, hogy túlságosan is lekötnek a gátlásaim, és valami miatt nem csinálhatom azt, amit akarok.
Ma beszélgettem egy lánnyal, azt hiszem a barátomnak mondhatom... valamennyire.. említette, hogy egy srác számmisztikával elmondta neki, hogy ebben az évben volt rajta egy "zár" vagy hogy is mondjam... ami miatt nem tud semmi értelmes dologba belefogni és nem érezheti magát a toppon.
Na, most én is így vagyok ezzel... Nála már jelentkezett a változás, annyira nem hiszek ezekben, de ez kicsit betalált.
Ki tudja, még nekem is eshet le valami... jó lenne, ha jövőre szerencsésebb lennék.
Más helyre akarok menni, távol mindentől ami idekötött... kivéve Ruki, Őt tényleg viszem magammal!
Elég távoli Sopron, nem? A "hűség városa" jó is lehet.
Van valami, aminek most nagyon örülök...
Egy nagyon fontos kapcsolatomat sikerült megerősíteni, és tisztázni a dolgokat.
Bár még mindig nem az igazi, de... én nagyon igyekszem, ezek után már főleg nem akarom elrontani.
Idegesít, hogy kevesebb időm jut beszélgetésre és eléggé szétszórt vagyok, de ez az érettségi végetérésével meg fog szűnni.
Rájöttem, hogy ha ez nem oldódott volna meg soha, akkor talán örökké tüskeként szúrt volna.
Végig nem akartam elhinni, hogy ez a kapcsolat így kell végetérjen, és sosem fogom tudni a tudtára adni, hogy mennyire szeretem, és hogy mennyire hiányzik, hogy legalább egy kicsit jobban tiszteljen...
Szeretnék olyan közvetlen lenni, mert az a szeretetem ugyanúgy megvan, csak más formában.
Jó, nyilván nem teszem meg azokat a dolgokat vagy nem mondok olyanokat, amiket egy párkapcsolatban szokás, de a becézések és ehhez hasonlók még mindig nagyon jól esnek.
Megnyugodtam, és most sokkal könnyebb... köszönöm Neked.
Hmm túl sok dolog nem jut most eszembe, az ömlengős része talán ennyi lenne...
Hogy legyen még egy pozitív dolog, megemlíteném, hogy már egy ideje megtaláltam a DELUHI tagjait.
Disbandingeltek, és ez elég rosszul esett, mert ők tényleg egy olyan bandát alkottak, amire teljes mértékben fel tudtam nézni.
Sok bandát szeretek, de velük szemben kialakult egyfajta tisztelet.
Nincs fontosabb szempont számomra annál, hogy valaki azért zenéljen, hogy a skilljeit a legdurvább szintre fejleszthesse, ezzel a lehető legtöbbet adja a rajongóinak.
A hangszerelésük is elképesztő, valamint az összetartásuk.
Viszont egy ponton megbomlott ez az összetartás, mikor Aggy bejelentette, hogy kilép a bandából.
Azóta volt egy próbálkozása egy másik feloszlott banda tagjaival, Garson néven.
Nem igazán egyeztek a nézeteik, ezért disbandingeltek.
Ami meglepett, az az, hogy énekesként szeretett volna visszatérni. Hát hú... nagyon kíváncsi lennék a hangjára!
Aggy mindig aranyos személyiségnek tűnt és van stílusa... most mivel éneklésre adta a fejét, most közelebb érzem magamhoz.
Azt viszont sajnálom, hogy Ledaéktól különvált, az okát pedig nem ismerem.
El tudom képzelni, hogy mennyien támadhatják.. a múltkor kiírt a twitterjére egy olyat, hogy legyünk türelemmel, mert nem minden megy olyan gyorsan és egyszerűen, mint ahogy azt szeretné.
Biztos rossz lehet, jó lenne a fejébe látni és segíteni.
De ez persze lehetetlen.
Másfelől, Leda(gitár) és Sujk(dob) új bandát alapított, még egy énekessel, Kihiroval.
Odavág a hangja a srácnak és a számok természetesen hozzák az elvárt szintet, teljesen ki vagyok elégítve.
Főleg úgy, hogy Juri(ex vokál) is részt vesz a dalszövegek megírásában, sőt, néha besegít a hangjával.
Sokszor egybefolyik az új énekes hangjával, de nagyon könnyen kitűnik a maga különlegességével.
Kihiro nagyon tehetséges, és eléggé újszerű az eddigi arculathoz képest... viszont szívesen hallanék olyan számokat is a közeljövőben, ahol kevesebbet screamel.
Ami még nagyon hiányzik, az a vibrato {neeem vibrátor}, Juri előszeretettel alkalmazta ;w;
Leda pedig csavarja a húrost mint a huzat, szokás szerint.
Sujk meg... még mindig tudja, mit hogy kell ütni xD nem is akárhogy.
A kiadott Arkhelism albuma után már nagyon vártam vissza, egyikőjükben sem csalódtam, ahogy benne sem.
Írtam már róla és szinte teljes mértékben elbasztam a leírást, mert én is a leghelytelenebb infót tudtam elolvasni.
Egy idő után kezdett gyanússá válni, hogy a számok többségében Leda és Juri stílusa sem azonosul, csupán párban ismertem fel, hogy na, ebbe tuti Ők adtak bele valamit, de ettől függetlenül az egész nem stimmel.
Találtam egy normális de megint szórványos infót, hogy kik is a tényleges zenészek, és elég sok embert hívott segítségül Sujk.
Ennyinek örülök, hogy fel tudtam ismerni.
Aggy, Te pedig térj észhez és menj vissza basszgitározni Ledáékhoz!
Csak úgy mellékesen, csupán kísérő basszgitárosuk van.
Remélem ez nem véletlen, de nem reménykedem semmiben.
Meghallgatásra ajánlom az UNDIVIDE 'Materials Left Aside' albumának számait, aki szereti a pörgést és vadulást, sőt még értékeli is a zenészek gyorsaságát és profizmusát, akkor mindenképp hallgasson bele.
Elég sokan képtelenek lennének arra, hogy megpróbáljanak lemásolni akár egyetlen részt is például Leda játékából, ha gitároznék, én személy szerint kiábrándulnék magamból, mert sosem lehetnék olyan gyors.
Először hallgassátok meg, utána jöhet a fikázás, de szerintem minden zenészt meg tudnak győzni.
Aki pedig megteheti, vegye meg a lemezt, ezzel támogatva Őket. Nekem már tervben van.
Csak linkelni tudok, nem tudja betenni a videót, mert nem találja >>
UNDIVIDE ~ Minds Up
23. Kilátások.
vasárnap, január 20, 2013 @ 20:51
| 0 notes
Mostanában nekikezdtem jobban animézni, mindent igyekszem megnézni, ami felkelti az érdeklődésemet.
Lehet gyerekes, de legyen is az.
Mára már úgy érzem, hogy túl sokáig voltam komoly, és sok volt rajtam a felelősség. {nem mintha problémám lett volna vele}
Szinte minden egyes nap azon gondolkodtam, hogy hogyan szervezzem meg az életemet, mit hogyan csináljak, hogy teremtsek egy biztos hátteret a páromnak, anyagi és családi gondok nélkül.
Mit hogyan csináljak, hogy ne okozzak bánatot, semmit se kelljen nélkülözni.
Hogy ne bántsam meg a barátaimat vagy a családomat...
Most teljesen egyszerű dolgokra vágyom, többet lenni másokkal és játszani valami agyromboló hülye játékkal, hógolyózni vagy a hóban játszani a többiekkel, olvasni, animéket nézni és tervezgetni, hogyan csináljak meg egy cosplayt stb...
Gyerek akarok lenni és semmire sem gondolni... elegem van már, hogy mindig a következő lépésen gondolkodjam, és odafigyeljek.
Látom a lehetőségeimet, és hogy nincs értelme semmit se halogatni.
Nekikezdtem rajzolni, és formába önteni a karaktereimet...
Hát, elég sok gondom van még vele, szeretném a személyiségüket és a külsejüket még jobban kiélezni, sokkal egyedibbé tenni őket.
Koncentrálnom kell, hogy jobb legyek... kicsit jobban oda kell figyelnem a szimmetriára is.
A történet előrehaladtával már könnyebb dolgom lesz, változnak az elképzeléseim, és az elsőre elképzelt adottságok.
Már egy haj vagy egy arcél képes teljesen megváltoztatni a képet.
Megtaláltam egy régebbi rajzomat, és baromira megtetszett... azonnal az egyik karakterem jutott eszembe róla, és úgy döntöttem, beáldozom rá azt a vázlatot~
Valami kellően menő nevet kell még kitalálnom neki, mert hiába szerepel most a történetemben, egy hülye gúnynevet írok be rendes név helyett, amit mihamarabb ki akarok cserélni, mert vicces úgy visszaolvasni és még engem is lefáraszt xd
Két karakteremnek viszont jelentős előrehaladást produkált, pár oldalt írtam csak hozzájuk, ami egyben a belépésüket szolgálja a történetbe, de ezt a részt érzem eddig a legerősebbnek leírás tekintetében.
A többi is elég jó lenne, ha végre megrajzolhatnám, úgy ütős igazán.
Igirisu-sannak lett egy kedvence, ebből a párosból muhaha! Egy igazi kis ördögfajzat, akarom mondani incubus-fajzat XD
Majd szeretnék értelmes rajzokkal jelentkezni, a post végére is szúrok be párat...
A történet és a szereplői segítik elfeledtetni a gondjaimat.
Bizonyos mértékben elzárnak, nem véletlenül rajzolok ott, ahol.
Másfelé szeretnék nyitni, habár nem teljesen érzem még a magaménak azt a létformát.
Majd lesz valami, nem idegel különösebben.
Elgondolkodtam azon, hogy milyen karaktereket kedvelek meg, hellyel közel mindegyik magának való és nem érdekli a többiek véleménye, azért elvan.
Ez a közös mindannyiójukban... és van még valami: szeretnének erősek lenni, hogy megvédjenek másokat, megmutassák, hogy képesek rá.
Kicsit gyanús kezd lenni xD
Legutóbb nagyon pozitív élményekben részesültem az Ao no Exorcist-nak köszönhetően, szóval most azon fogok pörögni egy ideig, és most telenyomom a postot Rinnel, mert csak xd
Ja és nem lett elbaszva az anime vége!!! Nem is értem~
Megkedveltem még egy karaktert, és naaaagyon meglepő, hogy miféle személyiséggel bír... amit fentebb leírtam...
Ki más lenne ilyen az animében, mint Okumura Rin, a Sátán fia?
Szerintem nagyon jó személyiséggel felépített karakter, minden ízében imádom a srácot ♥
Egyből bekerült a cosplaylistába, úgyhogy hamarosan nekiállok összevadászni hozzá pár cuccot.
Ha már megemlítettem az eleje táján, rakok be pár rajzocskát az utóbbi termésből és írok is valamit róluk.
Ezek az úgymond "letisztázott skiccek", amik hellyel-közel valós képet mutatnak az elképzelt karakterekről.
A hátuljára írtam is személyiségi jegyeket és státuszokat, de a rajz a lényeg xD
Valahogy nem szeretem, ha a vázlataimba beleolvasnak.
Nyers és olyan... nem tudom, zavarba hoz, mert elég érdekes szavakat használok.
Végül is még ezek a letisztázott vázlatok is firkaszintűek, nagyjából megvan, le van radírozva a sok vonal, de nem igazán van kidolgozva.
A hajak árnyalata sem azt adja vissza, amire gondoltam... leginkább a fazonja a lényeg, hogy lássam, minek merre kellene állnia.
A kidolgozott profilképeket már festeni akarom, jelenleg gyűjtök a vízfestékre.
Sokba egyszerűen muszáj volt belekezdenem, mert nem akartam elfelejteni.
Így van, akiről még firkák sincsenek, csak a tisztázat... abból is csak egy esetleg két nézet.
Munebarashi végleges körvonala például álmomban rajzolódott ki, színekkel, mindennel együtt.
Még a személyisége is álmomban körvonalazódott ki.
Az ő felvázolását nem siettem el, de hála a jó égnek emlékeztem rá, milyen is volt álmomban, általában semmire sem tudok visszaemlékezni.
Mondjuk még szemüveget nem mertem neki rajzolni, de gondolkodom rajta, hogy egyáltalán istenségnek kell-e.
Miért ne? Úgyis az emberek közé száll a drágám >:3 {legfeljebb romlik a látása}
Inkább nem írom le megint, milyen színű a haja... ha nem lenne meg a fejemben teljes valójában, még nekem is buzisan festene. {NEM rózsaszín!!}
Ő az egyik kedvencem, problémás személyiség.
És igen, szeretem a karaktereim testalkatát is lerajzolni :''D
Kra az egyik főszereplő.
Jó, nekem valahogy fontos Munebarashi, Okashira, Grakara, Succ, meg a Tüzesmaca{ez a gúnyneve az elején megemlített karakternek, akinek még nincs neve}, velük is elég sokat foglalkozom és szerepelnek is rendesen...
Szóval főszereplő szinten foglalkozom a múltjukkal és ami a legfontosabb, az az érzet, miszerint nem igazán különböztetem meg a két teljes értékűnek mondható főszereplőtől, Kra-tól és Reira-tól.
{Zárójelesen megjegyezném, hogy Reira külsejére mondhatni semmi épkézláb elképzelésem nincs, de még a személyisége sem egyértelmű! QwQ}
Kra volt a legelső, akit a történetemhez kitaláltam... Sőt, csak önmagában volt egy adott karakter istenségként, mellette egy tök ártatlannak tűnő lány.
Megvan az alap kinézete, ruházata, képességei még a szituáció is, mikor belép a hősnő életébe.
Onnantól napfelkelte szerű kép villant be, és mint aki megvilágosodott, már rukkoltam is elő a teljes sztorival.
Kra tipikusan az a szereplő, akit rossznak hisznek az emberek, de közben semmi köze a gonoszsághoz, csak a romláshoz és halálhoz... ez azért merőben más.
Bent rajzolok a suliban: szünetekben, órán, amikor csak az időm és környezetem engedi.
Persze a többiek, akikkel lógni szoktam látják, és sokszor érdeklődnek, hogy ez meg ez miféle karakter lehet.
Leginkább hallgatok, és várok az első benyomásokra, esetleg rákérdezek, hogy milyen személyiséget képzelnek el a rajzaim alapján.
Meg kell mondjam, nagyon pozitív válaszok értek... mert amiket láttak eddig, mindre rávágták azokat a jelzőket, amiket sugallni akartam.
Kra-ra az egyik benyomás az volt, hogy gonosz karakternek látszik...
Éppen ezt akartam, hogy legyen egy ilyen beütése, hogy az emberek félreismerjék őt.
A tekintete és a komorsága alapján mondhatjuk, hogy rosszat akar másoknak.
De ha jobban megnézzük, valójában szelíd, csendes, magába forduló személyiség, aki sosem mosolyog vagy nyílik meg olyanok előtt, akiket kevésbé ismer.
Ő vigyáz a holtak lelkére, eljön a haldoklókért, a nyomában jár azoknak, akiknek lejárt az idejük vagy megérdemlik a halált.
A haláltól mindenki fél, mert ismeretlen állapot... sokan a végzetet látják benne, ahonnan nincs visszaút ugyan, de nincs utána más sem, csak a megsemmisülés.
Ezért másképp tekintenek rá, mint az életre, csúfnak és borzasztónak találják.
Pont egy közösségi oldalon, egy kis postban olvastam azt, hogy miért szeretik az életet, a halált viszont nem:
"Azért, mert te egy gyönyörű hazugság vagy. Én pedig a szörnyű igazság."
Lényegében ezzel mindent elmondtam~
Kra nélkül nem létezne a körforgás, ami a történetemben is fontos dolog.
A szemei is különlegesek, már csak a színük miatt is, valamint a bal szemének alsó szemhéján van egy kis bevágás.
Ez nem sérülés vagy ilyesmi, neki csupán ilyen a szemhéja formája...
Ami a durva ebben az az, hogy osztálytársak közül eddig senki sem akadt ki tőle, sőt... azt mondták, hogy baromi jó.
Mindegyik istenségnek lesz valami furcsasága, ami megkülönbözteti őket az emberektől.
Na itt van pár elnagyjázott rajz összevágva :3
Azt hiszem a következő kettőt együtt említem meg, egy azért, mert ők társak, bár lényegében utálják egymást.
Mindkettőjüknek szarva van, ami jelképezi a hovatartozásukat... Patájuk azért nincsen!
Egyikőjük egy incubus, ez felvilágosítást ad:
"Az incubu/succubus fogalma ugyanis azt a férfi/női démont jelöli, aki éjjelente szexuálisan közelít mit sem sejtő áldozatához." Annyi plusz infóval még, hogy ezért cserébe elszívja minden életerejét, tehát megöli.
Ennek a karakternek a neve is beszélő, ha valaki gondolja, ejtse ki angolosan, és meglátja, mi sül ki belőle >:3
Egyébként Succ-nak neveztem el.
Társa és egyben riválisa Grakara, egy áruló démon a Véglények sorából, aki azokhoz állt át, akiktől meg kellene védenie az embereket.
Van egy kedvenc cigarettája, már ki is találtam neki egy márkanevet.
Succ nem bírja elviselni ezt a cigit, mert kesernyés szaga van... még egy ok, hogy utálják egymást xd
Furcsa módon mégis jól megvannak egymás mellett, és bár utálják beismerni: jól dolgoznak együtt.
Szerintem most ennyi karakter elég is lesz, majd jelentkezek még egy másik postban a többivel :3
Elég sok szereplő sorakozott fel máris, nem győzöm őket megrajzolni.
A bemutatottaknak úgy érzem már végleges a kinézetük, de még Munebarashira akarom felvarázsolni azt szemüveget :D
A többiek arcára és hajzatára még ráférne egy kis alakítás.
A rajzaimról meg annyi véleményem van, hogy tele vannak hibával, még mindig.
Kellene végre egy kis idő, hogy sort kerítsek az átjavításukra, mert böki a szememet a pontatlanság.
Nagyrészük elég régi, még én is azt mondom, hogy 2 hét alatt elég sokat tudok fejlődni, ha odafigyelek.
Már tervezem a fegyvereket, ruhákat, épületeket, belső tereket, valamint a tetoválásokat.
Vagyis inkább pecséteknek nevezném, amik a testre kerülnek, ezeket nem igazán rávarrják xd
Elkezdtem firkálgatni ezeket a pecséteket, a terveim szerint Kra-nak lesz egy szép nagy a hátán, majd a történetből kiderül, hogy mi a rendeltetése.
Felvázoltam pár tervet, de nem az igazi.
Nincs elég tapasztalatom ilyenekben, tehát nem nagyon tudom azt a hatást elérni, amit szeretnék.
Viszont találtam egy programot, amivel nagyon ötletes fényjátékokat lehet készíteni.
Egyszerűen tökéletes, már ruhákhoz és egyéb ilyen kiegészítőkhöz, még épületekhez is ihletet adott.
Teljesen megvalósítja az elképzeléseimet, könnyebben kihozhatom belőle azt, amit akarok :3
Egyszerűen imádom, időtöltésnek is jó.
Itt van pár próbálgatás, még sokat fogok csinálni, és elnézést, hogy így raktam be, de egyszerűen úgy szar az elhelyezés bloggren, ahogy van -.-
Címkék: Ao no Exorcist, cosplay, firka, karakter tervek, novel
22.
szombat, január 19, 2013 @ 14:32
| 2 notesezdeném egy kis összegzéssel, úgy nagyjából mindenkiről.
Rájöttem, hogy vannak olyanok, akikre gyomorideggel gondolok.
Nagyon megosztottak az érzéseim, és képtelen vagyok gondolkodni.
Azonnal elkezdek mással foglalkozni, valamibe beletemetni az érzéseim.
Mikaru... akartam már egy kisebb... nem is tudom, mit írni...
Elgondolkodtam sok dolgon, és őszintén szólva... visszanéztem azt is, hogy mennyit rántott rajtam ez az egész a szakadék felé... nem törölném ki az életemből, mert sokat tanultam.
De most sem vagyok képes felállni.
Mégpedig azért nem, mert látom, hogy igazából már nem vagyok olyan fontos.
És nem tudok bízni azokban a szavakban, amiket még az elején mondtál.
Mert még mindig nagy különbség van a szavaid és a tetteid között...
Hiába mondom el és hiába beszéljük meg, ennél többet nem tudok tenni, bármennyire is azon voltam, hogy ne veszítselek el.
Felkeltették az érdeklődésedet, aztán nem kellettél...? Ugyanígy éreztem magam, mikor beközölted majd' két év után, hogy nem kellek.
Lehet nem látod, de ugyanezt tetted mással, mint amit Veled tesznek.
Sajnálom, hogy már egy kolonc voltam a nyakadon, akit szégyelltél párodként, és valahogy felmerült bennem az, hogy szégyellsz barátodként is.
Azt viszont nem értem, hogy miért írtad, hogy miért nem vagy úgy jó bárkinek, ahogy vagy.
Bocsánatot kérek, ha ezt az alatt az idő alatt, mialatt jártunk, bármikor is ezt éreztettem veled.
A hibáidat mindig is szerettem... veled együtt.
Bár sosem annak a szeretete vagy odafigyelése számít, aki nincs benne a jelenlegi elképzeléseinkben...
Én sem vagyok benne.
A ranglista legelejéről lecsúsztam tudom is én, hova... és úgy látom, hogy ez jelenleg szerinted rendben is van.
Tényleg azt kívánom, hogy ne kerülj össze egy ilyen hulladékkal, mint én vagyok...
Mert ezek szerint nem érzek helyesen, még ha azt is hittem magamról... így mégiscsak bántok vele másokat.
Nagyon sajnálom.
Ruki, azt hiszem, mi ketten olyanok vagyunk, mint egy civakodó testvérpár.
Nem is tudnám elképzelni enélkül a barátságunkat, mert ezt a fajta harciasságot szeretem a legjobban benned.
Persze ez nem veszekedés, csak néha csipkelődünk... remélem azért feltűnt, hogy sosem gondolom komolyan xD
Bízom Benned, bár még mindig érzek egy kis nyomást magamban...
Talán csak az idő teszi, elvégre nem mondhatnám azt, hogy legalább 2 éve ismerjük egymást... mármint úgy mélyebben *nem félreérteni*
Ez a nyomás azt jelenti, hogy nagyon odafigyelek arra, hogy mit hogy mondok...
Egyfajta gátlás, ami fel fog oldódni egy idő után, ebben biztos vagyok.
Nem Rajtad múlik teljesen, inkább rajtam.
Az utóbbi időben a magabiztosságom lemerült a fenébe, és már nem bízom meg magamban.
Hogyan bízhatnék másban, ha saját magamban sem megy?
Küzdök azért, hogy ne legyen eleged belőlem, szeretnék megerősödni...
Már csak azért is, mert sokat jelent az, hogy vagy nekem.
Ezért szeretném bebizonyítani, hogy tényleg bízom Benned, és nem ártana majd elbeszélgetnünk egy-két dologról...
Több dolgot titkoltam el, mint szerettem volna, ez ki is derült, csak azóta nem beszéltem róla részletesebben..
É-és nagyon sajnálom, tényleg szeretném jóvá tenni... nem akarok még egyszer ennyire bezárkózni Veled szemben.
Voltak dolgok, amiket részben félreértettem, és furcsának találtam őket.
Minden esetre, jó lenne megbeszélni...
Ha kevesebb teher lesz rajtad is, majd szólsz, hogy érdekel-e a dolog.
Igirisu-san, az én egyetlen britem :3
Hát öhm... vágjak a közepébe? Yare...
Az igazat megvallva, mikor Veled beszélek, ugyanúgy van egy kis nyomás bennem.
Ez szintén az időnek köszönhető, merthogy mi sem beszélünk olyan régóta, hogy feloldódjon bennem az a bizonyos gátlás... és nem is találkoztunk még ><''''
Valószínűleg ismét a saját kételyeimet érzem.
Egy nap, még nyár előtt rám írtál, és nem tudtam, hogyan fogadjam a gesztust.
Főként azért, mert akkoriban nagyon zavarodott voltam{bár ez igaz mostanra is, csak más miatt xD}.
Úgy éreztem, hogy nem vagyok képes másokkal ismerkedni, hiszen akkor ingott meg a bizalmam két emberben is.
Megkedveltelek, és sokszor mosolyogtam azokon, amiket írtál.
Utána nem nagyon beszéltünk, de aztán ismét sikerült sűrűbben írogatni.
Sok képen jelöltél, és találtál ki dolgokat, amiknek nagyon örültem és észrevettem, hogy mikor "beszélünk" egyre gyakrabban mosolygok, és kezd helyrejönni az a részem, amit más kiölt belőlem.
Neked köszönhetően nem utáltam meg például a Hetáliát sem, nincsenek rossz emlékeim Nihonról, mert életben tartottad bennem.
Azt megfigyeltem, hogy vannak fellángolásaid mások felé így a Heta vonalon belül, de ez természetes.
Eleinte megijedtem tőle, hogy valamit biztos én baszhattam el megint... és... néha még mindig kételkedek, hogy nem zavarlak-e.
Az nagyon jól esik, hogy fontosnak tartasz és megbízol bennem... nincs is nagyobb megkönnyebbülés, mikor nem kell másokból kirángatnom harapófogóval a szavakat, vagy hogy mondjon el valamit.
Tudom, hogy sok gondod van Neked is, ezért mindig eszembe jut, ahogy másoknál is, hogy nem akarok még én is teherré válni, ahogyan ez történt eddig.
Szeretném Veled is sokkal jobban kiépíteni a bizalmat, mert fontos vagy nekem...
Várom a tavaszt, kérlek, várd meg velem...
Neechan, olyan régóta ismerjük egymást, és a világért sem kiabálnám el... de tudom, hogy Téged sosem foglak elveszíteni.
Ennyi idő alatt teljesen megismertelek, Te is mindent tudsz rólam.
Emlékszel még rám, milyen voltam akkor, mikor megismerkedtünk?
A kis ugribugri, örökké optimista kiskölyök.
Nem voltam jól, de ahhoz képest eléggé derűsen láttam a dolgokat...
Elgondolkodtam és rájöttem, hogy mindig nagyon felvillanyozott, ha beszélgettünk, és vigyorogtam a gép előtt, mert jól esett olvasni a sorokat, amiket nekem szántál.
Teleszmájliztam a szövegemet minden msnadta hülye lehetőséggel, jesszus.
A gondolkodásom eredményeképpen rájöttem, hogy mikor Veled beszéltem, izgatott voltam...
Ez köszönhető annak, hogy sosem voltak olyan barátaim, akik ilyen kedvesek lettek volna hozzám.
Mindig a legjobb barátként álltál mellettem, sőt, testvérem helyett igazi testvérem voltál, aki mindig tudott nekem mondani valami megnyugtató, de reális tanácsot.
Rájöttem, milyen is az, ha igazi barátként kezelnek, egyenjogúként...
Sosem nélkülöztél engem semmiben, mindig megosztottad velem, ha valaki bántott, vagy valaminek örültél.
Tudok úgy bízni benned, hogy sosem láttalak személyesen, mert még akkor sem mondtál le rólam, mikor úgy viselkedtem, ahogyan nem kellett volna.
Azóta jobban bízom benned, mint addig bármikor.
És kérlek, ha teszek bármi olyat, amivel Téged bántalak, ne zárd el magadban, mint akkoriban... egy másodpercig se, nemhogy olyan hosszú ideig...
Nagyon bánom azóta is, és nem akarok még egyszer ilyen hibába esni, bocsáss meg nekem...
Mindig azt éreztem, hogy Neked szabadon elmondhatok bármit, és nem kell félnem attól, hogy mit hogyan mondok, mert Neked mindig ugyanolyan maradok, az érzéseid nem változnak felém nézve, nem csalódsz.
Sokszor kellemetlenül érzem magam, hogy szinte csak én beszélek a dolgaimról...
Könnyebben kezelsz mindent nálam, nem tudom, hogy csinálod, de melletted én is felszabadulok és úgy érzem, semmivel sincs gondom.
Talán ez az az érzés, amire azt mondhatom, hogy teljesen összeszoktunk.
Nélküled nem álltam volna talpra olyan sokszor, talán már tényleg nem lennék itt, mert nem lennék képes magamra odafigyelni.
Még annyira sem, mint eddig, pedig az se valami sok...
Nagyon hálás vagyok, hogy mindig mellettem vagy, bármi történjék.
Én is mindig itt leszek, ígérem.
Szerintem tudod, hogy ezt be is tartom.
Felnőttnek még az sem mondhatja magát, aki már betöltötte a 18-at.
Az ítélőképesség kialakulásával látjuk csak át, hogy mekkorát vagyunk képesek szúrni a másikon bizonyos dolgokkal.
Ha ezt még valaki nem látja be vagy úgy dönt, hogy nem akarja látni, még úgy sem, hogy az ipse célozgat rá, akkor nem hiszem, hogy igazán elmondhatná magáról az ember, hogy felnőttként látja a dolgokat.
Ha valakivel kibaszunk{jobb jelzőt nem találok}, akkor azt nem így rendezzük le, akkor már inkább mondjuk meg neki, hogy dögöljön meg vagy valami hasonló.
Nagyobb változás létezik, felnőtté válás ilyentájt nem.
Én sem vagyok felnőtt, de a felelősségérzetet tapasztaltam a bőrömön, és most is úgy vagyok vele, hogy a szeretteimért felvállalom azt a kapcsolatot akár egy másik szerettem előtt, bármi is legyen az eredménye.
Nem akarok elfutni a hibáim elől, a pofámba kapjam akár, akkor sem akarom feladni.
Mert míg nem tanulom meg kezelni őket, nem fognak mások sem megbecsülni.
Okkal kapjuk a pofonokat az élettől, talán azért, mert megérdemeljük.
Könnyű okolni a másikat, és nem megérteni, hogy miért áll úgy hozzánk, ahogy.
Én is követtem el sok olyan dolgot, amit megbántam azóta, és hajlandó vagyok fejet hajtani a további csapásokra, amik várnak rám.
Mert ha megérdemlem, akkor nincs mese, fogcsikorgatva, de el kell fogadni.
Megértem, ha értem nem akar felelősséget vállalni senki, mert esetleg rizikós a velem kialakított kapcsolat.
Legyen, fussunk el, hagyjuk rá.
Habár ennek tudatában... akkor is megtettem volna azért mindent, akit szeretek.
És sajnálom, ha ezt valaki nem látja be, vagy nem akarja belátni.
5 év múlva talán én is röhögni fogok az egészen, és szánalmasnak nevezem majd magam, hogy mennyi energiát beleöltem olyanba, amibe felesleges volt.
Bár sokszor már most is ezt érzem.
Jelenleg azt érzem, hogy nem vagyok jó semmire.
Viszont bízom benne, hogy páran tudják, milyen sokat jelent nekem az, hogy mellettem vannak és nem vesznek semmibe.
Sokszor akarva akaratlanul is felgyülemlenek bennem bizonyos emlékek, amiket nem tudok visszafogni... legszívesebben kiugranék a vonatból, ami végigvisz a hullámvölgyön, még ha maga alá kap a kerék, akkor is.
Nem tudom, hogy meddig tart még, de nem akarok ennél jobban belerokkanni.
Köszönöm, annak, aki mellettem állt végig, bármennyire is szánalmasnak bizonyultam.
Ígérem, hogy rendbe fogok jönni.
Meg akarok erősödni, és úgy hozzáállni a dolgokhoz, ahogyan kellene... az eszemmel már tudom, de az érzéseim még nem engednek.
Az érdeketekben megpróbálok erősebb lenni, hogy teljes értékű barát legyek.
És sajnálom, minden rosszért bocsánatot kérek.
yadayadayadayada your profile here